Palikám, figyelj egy kicsit rám! Tudom, nehéz lehet sűrű reprezentációs teendőid között; hiszen süteményeket kell osztani, elesetteket kell megsegíteni - ez is fontos, de most van fontosabb.
Mert hát, Pali, ha ezt a médiaborzadványt sem küldöd el... Ha nem küldöd az Alkotmánybíróság elé... Ha nem hallod meg a zúgolódó sajtó hangját (nemcsak a balodalinak mondott, hanem a joboldali média képviselőiét)... Ha nem látod, hogy a ma még csendes többség egyáltalán nem nézi jó szemmel a forradalmi hevület túlkapásait... Ha nem jutnak el hozzád a nemzetközi visszhangok, és a szabadságjogokat féltő intézmények rosszallásai... Ha már képtelen vagy arra, hogy épeszű jogászok, nemcsak a párt által rád tukmált "álprofik" véleményét is megfontold...
Nos akkor, Palikám, én most teszek még egy kísérletet. Felszólítalak, hogy végezd már rendesen a munkádat! Őrködj a jogállam felett is egy kicsit. Csak egy ici-picit.
Vagy tán annál nagyobb prémiumot kapsz, minél több törvényt írsz alá? Hát ezt ígérte Neked a Viktor?
Ne hallgass rá! Van ma még Alkotmányunk, és annak vannak egyértelmű rendelkezései. Az is egyértelmű, hogy a médiatákolmány pedig beleütközik abba. De megértem én, hogy ennek eldöntése magas neked - csak akkor hagyd a valódi profikra. Hagyd az alkotmánybírákra, akiknek már nagy rutinuk van ebben; s nem kell neked egyedül egy ilyen nehéz döntést meghozni.
Ellenkező esetben, Pali, jobb ha már most kiállsz a Kossuth térre, egy bohócsipkával a fejeden. Mert biztos lehetsz benne, hogy a történelem legfeljebb ennyire fogja értékelni a munkásságodat.
Olvasom, hogy a Népszabadság londoni tudósítóját nem engedték oda Orbánhoz.
Nem is csodálom. Egy "veszedelmes" asszonyról van szó, aki képes objektívan tudósítani eseményekről. Még akkor is, ha Orbánról van szó - mint ahogy ezt korábban többször is bebizonyította. Aki pedig ismeri a munkásságát az tudja: hosszú Népszabadság-beli pályáját, a cikkeit semmiféle botrány nem kísérte; inkább szakmai és olvasói tisztelet övezte.
Nyilvánvaló, hogy Orbán ezen legújabb akciója nem a tudósító személye ellen szól, de azért ebben az összefüggésben is figyelemre méltó. Annyira retteg az objektív tudósítóktól, attól, hogy valaki nem torz tükröt tart róla a társadalom elé, hogy nem érdekli senki és semmi. Orbán retteg a szabad sajtótól. Attól, hogy valaki a lényeges kérdéseket is felteszi neki, nemcsak olyanokat, hogy: miniszterelnök úr, jól látjuk-e, valóban szépen süt-e a nap?
Valóban. A Népszabadság londoni tudósítója nem mikrofonállvány - márpedig ha nem az, akkor akár még veszélyes is lehet.
Különben is, minek a drága idejét a sajtóeseményen való megjelenésre pazarolni, amikor az MTI híreit is át lehet venni? - tette fel a kérdést a kormányzati agitprop osztály. Tényleg, hiszen az MTI - Belénessyvel az élen, aki arspoeticájává tette, hogy hű szolgálója lesz a kormánynak - ott van, és bizonnyal minden kínos részletről is tájékoztatást ad...
Ja, hogy a Népszabi már nem hisz neki? Egyéni probléma. És ha nem vigyáznak, nagyon megütheti őket a Szalay-féle médiabunkós: hiszen az új médiatörvény szerint muszáj tudósítaniuk a közérdeklődésre számot tartó eseményekről (Orbán londoni látogatása nyilván az). Ugyanakkor, ha el akarnak menni az eseményről személyesen tudósítani, akkor meg egyszerűen kizárják őket onnan. És mivel emiatt nem tudósítottak a fontos eseményről, még jól meg is bírságolják majd őket. A kör bezárult.
Nincs veszedelmesebb, mint amikor egy ország vezetője fél. Fél a kritikus hangoktól, de még csak a kényesebb kérdésektől is. És ahol a félelem az úr... Soroljam-e fel, hogy az elmúlt 100 évben kik voltak azok a "vezetők", akik igazán féltek? És vajon írjam-e le, hogy mi lett a félelem következménye?
A Népszabadság pénteki száma lehozott egy cikket, amelyben fideszes források "megmagyarázzák" a párt otromba lépését az Alkotmánybírósággal szemben. A lényege: az AB elleni támadásra azért volt szükség, mert ha az AB elmeszelte a 98 %-os adót, akkor könnyen elmeszelheti a magánnyugdíjpénztárak államosításáról, a teszkóadóról és hasonló intézkedésekről szóló törvényeket is. Márpedig, ha így tesz, akkor borul a költségvetés; nem lehet tartani az idén 3,8 %-os, jövőre pedig 3 %-os költségvetési hiánycélt.
Hiszi a piszi - mondhatnánk. Magam is azok közé tartozom, akik ezt legfeljebb az ügy egyik komponenseként látják. Lehet, hogy ez is belejátszott a mostani döntésükbe, de sajnos én nem tudom mögötte nem látni a sanda politikai szándékot. Lehet, hogy most "gúsba kötve" táncol a kormány, de a jogállam lebontására irányuló javaslat túlmutat mindazon, amely a cikkben leírva vagyon: az igenis az ellenzék (a másként gondolkodók) ellehetetlenítésére, és a totális hatalom kiépítésére irányul.
Gondoljuk csak végig.
1) Ha igaz lenne, amit a kormány kommunikál (ti. az egész cirkusz arról szól, hogy a végkielégítések visszaszedését teljesítsék a választók felé), akkor egyrészt lehetne más jogi eszközöket keresni (pl. egyenkénti perekkel visszaszedni a tényleg jóerkölcsbe ütköző kifizetéseket), másrészt, ha ez nem megy - ad extremum - elég lenne az AB jogkörét csak a végkielégítések kapcsán korlátozni. De nem, ők az adó és költségvetési kérdésekben, no és persze a járulékok kapcsán is korlátozzák az alkotmányos jogorvoslatot.
2) Ha viszont az igaz, ami a cikkben van leírva (ti. hogy a költségvetés megóvása a cél), akkor ki kellene állni, és nyíltan ezt kellene mondani ("megígértük a zembereknek, hogy nem lesz megszorítás, márpedig félünk, hogy a megszorítás helyett kitalált különadókat is elmeszeli az AB"). Továbbá, elég lenne az AB hatáskörét egy olyan törvénnyel korlátozni, amely csak a 2010-ben tapasztalt válság felszámolására kivetett és konkrétan felsorolt adók felülvizsgálatát lehetetleníti el. A hatás - jogi szempontból - ugyanolyan lenne, mint a mostani Lázár-javaslat, csakhogy a politikai hatása egészen más. Az tényleg csak a válságról szólhatna, az AB jogosítványának jogi szempontból is deklarált egyszeri felfüggesztéséről (2010. március 31-én mondjuk hatályát vesztené az egész). Akkor az ellenzék sem hápoghatna igazán (sőt, lehetne rájuk mutogatni: "mer' az elmúlt 8 év sara..." stb.)
Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ez a jogállamiság szempontjából elfogadható lenne - sérülne így is, úgy is a jogállam - de egy kivételes helyzetet valóban egyszeri, valóban kivételes eszközzel lehetne kezelni. És ez talán nem verné ki annyira a biztosítékot.
De nem! A fiúk ennél szélesebb körben nyitnak maguknak kaput az alkotmányosság megkerülésére. Minden, ami költségvetés, és minden ami adó - ráadásul időbeli korlát nélkül. (Tudom, a Lázár megígérte, hogy csak az új alkotmányig, de hát ez csak egy politikai deklaráció (nem jogi) és ki hiszi el, hogy így lesz; nopláne, hogy az új alkotmány nem hasonló rendelkezéseket fog tartalmazni, ha lesz benne még Alkotmánybíróság egyáltalán).
Ez a javaslat tehát - meggyőződésem szerint - messze túlmutat a cikkben írtakon, és a jogállam lebontásának sokadik, de az első igazán komoly lépését jelenti.
Arról már nem is beszélve, hogy az AB felszámolása helyett volna más út is. Ki kellene állni, és elmondani: emberek, a gazdasági szabadságharcot elvesztettük! Kell a 3 %-os hiánycél, mert különben az is elvész, amink maradt. Lesz majd adócsökkentés, de csak 3 év múlva. És most reformok kellenek, nagy költségcsökkentés, és egy kis "nadrágszíj-húzás" (a megszorítás szó, ugye, nem szerepel a párt szótárában). Ez persze nem megy, mert akkor ugyanaz ismétlődne meg, mint az MSZP-vel 2006-ban.
Az a valóság tehát "emberek", hogy nem az AB, nem is a "szedett-vedett" alkotmány a gátja annak, hogy a költségvetést ma a fidesz másképp, mint a Lázár-féle javaslattal nem tudja megmenteni, hanem az a gátlástalanul hazug, populista politika, amellyel - úgy látszik - még ma sem tudtak szakítani. Éppen ezért, ne legyen kétségünk, hogy keresztülviszik mindezt.
Abban viszont erősen bízom, hogy ez tényleg az első lépés lesz nekik a lejtőn. A "zemberek" szeme pedig tényleg kezd kinyílni... A csendes többségé, csakúgy, mint 2002-ben. Emlékszel, akkor sem mi voltunk a hangosak, nem vettünk fel kokárdát, csak húztuk az x-et. Balra.
Ami nem van, az nincs... ezt mondja Szijjártó AgitProp Péter, aki a meglepően korrekt interjú-kérdésekre folyamatos mellébeszéléssel és hazudozással válaszolt. A királyi tévé "Ma reggel" c. műsorában egy felvetésre reagálva úgy fogalmazott: "hogyha az Alkotmánybíróság valamiről nem tudja kimondani, hogy alkotmányellenes, az azt jelenti, hogy nem alkotmányellenes".
Azt hiszem, ez mindent elmond arról, hogy ezek a fiúk miként gondolkodnak.
- Kétharmados többséggel nem lehet kibújni a választói akarat teljesítése alól, tehát az a korszak véget ért Magyarországon, amikor a kormány az első akadályra meghátrált az elől, hogy teljesítse azt a vállalását, amelyet a választók testáltak rá - mondja az agitpropos, miközben látványos, hogy még Süveges riportert is a hányinger kerülgeti.
Hja, barátaim! A nép nevében, ha kell, az Alkotmánybíróságot is ledöntjük. A nép nevében mindent megteszünk, a népért. És hogy ki tudja, mit akar a nép? Hát persze, hogy azt csak a forradalomban született forradalmi párt tudhatja.
Nem hátrálnak. Hiába óv még a pártlap is mai vezércikkében a jogállam lebontásától.
Tegnap és ma sok jobboldali érzelmű emberrel, fidesz-szavazóval beszélgettem. És megkérdeztem őket egyenként: mondd, te arra adtad a szavazatot, hogy ezek lebontsák a jogállamot? Egyet kivéve (aki még tapsolt is annak, hogy a kicsi, közszolgaként összeszedett végkielégítéséből fizethet az állámnak - "Ez is a Gyurcsány miatt van!" - felkiáltással, de őt hagyjuk is), mind azt mondta: NEM! Ezt nem akarjuk!
Ideje tehát valódi összefogást keresni - és ehhez jó lenne egy autonóm, eddig nem kompromittálódott ellenzéki személyt találni vezérül. Olyat, akit a jobboldalon is elfogadnak (ez nem lehet sem Schiffer, sem Mesterházy, pláne nem Gyurcsány!). Egy civilt, aki a mozgalom élére állhat. Mert ezt a pusztítást az emberek többsége tényleg nem akarja. Ha a többség akart is egyértelmű felhatalmazást adni a fidesznek arra, hogy cselekedjék, biztosan nem akarta azt, hogy a jogállamot is lebontsa. Mert a kétharmadot lehet jóra is használni. Lehetne belőle építkezni, előre menni...
De nem! Nekünk Weimar kell! A forradalmi párt az építkezés helyett a rombolást választja. Megvolt már a Dreyfus-ügyük, és az AB tegnapi döntése a Reichstag felgyújtásával egyenértékű. Erre hivatkozva az utolsó akadályokat is eltakarítják a dübörgő totális állam útjából.
Te jó ég! Mekkorát tévedtem előző bejegyzésemben. Szó sincs arról, hogy a Fidesz belenyugodna az Alkotmánybíróság döntésébe, mellyel az AB eltörölte a 98 %-os különadót!
Dehogy is! Helyette már bent is van az Országgyűlés előtt Lázár Jánosnak, a párt öklének az Alkotmányt is módosító javaslatcsomagja! Eszerint az Alkotmánybíróság hatáskörét csökkentik azzal, hogy az AB többé ne szólhasson bele adójogi, vagy költségvetést érintő törvényjavaslatokba! Ezzel együtt pedig lényegében változatlan formában újra beterjesztették a most alkotmányellenesnek talált törvényt a 98 %-os adóról.
Megszületett tehát a válasz. Mégpedig olyan, amelyik csak egy diktatúra sajátja.
Alkotmánybírók? Szóval szerintetek a különadó alkotmányellenes? Rendben, akkor többé nem pofázhattok bele ilyen ügyekbe! És akkor is az lesz, amit mi akartunk, és úgy, ahogy mi akartuk.
Akkor már elegensabb lett volna az egész AB-t megszüntetni a fenébe. Minek ide a sok okoskodó jogász, amikor - Lázár indoklása szerint - a demokrácia oly annyira megszilárdult már hazánkban...
Ezek után jöhet nekem a sok jobboldali bértollnok, és okoskodhat nekem jogállamról. Ha ez a javaslat keresztülmegy, annak nyilvánvaló szándékaival együtt, akkor most már tényleg kijelenthető: megszületett a 2/3-os diktatúra Magyarországon!
Látszatpofon inkább, mintsem fájó. Így értékelhető a 98 %-os különadó visszamenőleges hatályú megsemmisítéséről szóló alkotmánybírósági határozat - legalábbis politikai értelemben.
A határozat szövegének mélyreható elemzését halasszuk későbbre, de a borítékolható döntésnek már most is láthatóak a politikai következményei.
Nyilvánvaló, hogy a kormány is számolt azzal, hogy ez a rendelkezés nem megy át az AB szűrőjén - ezért ment az erőlködés azzal, hogy megvárták, amíg Sólyom László hivatali ideje lejár, és még egy gyalázatos passzust is beiktattak az alkotmányba, csak azért, hogy a 98 %-os adó - valójában inkább rekvirálás - működjön. Nyilván a költségvetés bevételi oldalán is csak ceruzával írták be a tervezett összeget - így hamar ki is lehet radírozni.
Az ellenzék most megfutja a kötelező köreit: joggal szapulja majd a kormányt és óvatosságra inti, továbbá a jogállam és a saját győzelmeként állítja majd be az eseményeket.
A kormány pedig: egyrészt tesz magasról az egészre (hiszen benne volt a pakliban ez a döntés), másrészt, ha ügyes, politikai erényt kovácsol mindebből. "Meghajolunk az AB döntése előtt" - mondja majd Szijjártó AgitProp Péter, és egyben rámutat: "Itt a fényes bizonyítéka annak, hogy nincs itt semmiféle diktatúra; hiába támadták a kormányt Stumpf és Bihari kinevezése miatt - a jogállam még mindig működik! Tehát a károgóknak: pofa be, alapállás!"
Csakhogy! Ez a döntés ne tévesszen meg senkit, aki a jogállam győzelmeként fogja majd fel az eseményeket. Ez egyetlen döntés csupán, és pusztán azért volt muszáj így dönteniük az alkotmánybíráknak, mert kirívóan alkotmánysértő volt a 98 %-os adó visszamenőleges hatályú bevezetése, úgy, hogy törvény alapján járó összegekre vonatkozott. Ráadásul: rengeteg "kisembert" is érintett, akik évtizedes munkájuk után kapott kis pénzükkel éppen (részben) beleestek a 98 %-os adósávba.
Ez a döntés tehát egyrészt egy komoly társadalmi nyomás eredménye, másrészt szükségszerű ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság fenntartsa a "független" intézmény látszatát. Ha ezt az adót sem meszelte volna el, akkor akár le is húzhatták volna a rolót.
A jogállam igazi próbái szerintem csak most jönnek. Ezen döntés alapján önmagában az AB-nek (mostani személyi összetételére figyelemmel) nem lehet bizalmat előlegezni. Azt ugyanis ki kell érdemelni - s erre lesz még bőven módja, sajnos.
Vegyes érzések kavarognak az emberben az MSZP legújabb kezdeményezése kapcsán. Három kérdés feltételével (bízva abban, hogy ebből legalább az egyik eljut majd a szavazók elé) kívánja a szocpárt "megvédeni a nyugdíjakat".
Az Élmunkás úgy tapasztalta, hogy először a magánnyugdíj-téma volt az, amelyik a korábban Fidesz-szavazók, és azok közül is a fiatalok között érdeklődést váltott ki. Ennek kapcsán sokan kapták fel a fejüket. Mert azt mindenki érti, hogy a megtakarítások elvétele, azoknak a nagy közös kapaba történő beömlesztése nem elfogadható. A kormány kezdeményezése - akárhogy is van csomagolva - átlátszó; hiába szajkózza minden nap Szijjártó "Agitprop" Péter és Selmeczi "Kiflitcsenő" Gabriella azt, hogy "mindenki jól jár" ezzel a húzással.
Ezért logikusnak tűnik ellenzéki szempontból, hogy azonnal rá kellett ugrani erre az ügyre. A téma az utcán hever - eddig rendben is volnánk.
De felmérte-e azt bárki is, hogy a kérdésekből mikor lehet valójában népszavazás? Hogy addigra a kormány már végigzavarta az alkotmányozó nemzetgyűlésen azokat a törvényeket, amelyek a magánnyugdíjpénztárakat hidegre teszi? Nem azt akarom ezzel mondani persze, hogy önmagában emiatt a kezdeményezés értelmetlen lenne, hanem azt, hogy remélem: készültek a szoci boszorkánykonyhán alternatív stratégiákkal, kérdésekkel is.
Másrészt kérdéses, hogy ha valóban lesz népszavazás, akkor az nem fog-e érdektelenségbe, és így eredménytelenségbe fulladni? Mert akkor ez a most beharangozott akció leginkább a bumeráng elhajításával vetekszik.
A kétségek mellett ugyanakkor rögzíteni szükséges: talán mód ez arra, hogy az MSZP egy jó ügy mellé álljon. Talán esély, hogy az emberek ne csak az elmúlt 8 évre emlékezzenek. És ilyen szempontból minden "magamutogatás" jól jöhet.
Vajon a párt ideológiájának (ha van egyáltalán ilyen), vagy a jelenlegi vezetők által tervezett "baloldali fordulatnak" megfelel-e ez a kezdeményezés? Én nem értek egyet a manapság oly felkapott politikai elemző azon megállapításával, hogy ezzel a szocpárt éppen azon saját törekvését gyengíti, hogy kiszakítsa magát a liberális-piacbarát skatulyából. Szerintem az az ügy, amely - tágabban értelmezve - a nyugdíjak, illetve a megtakarítások megvédésére irányul egyáltalán nem piacpárti, sőt. Ez igenis lehet egy modern baloldali felfogás része. Nem abban a kérdésben kell ugyanis most állást foglalni, hogy az állam, vagy a magánnyugdíjpénztárak kezelik-e jobban a nyugdíjakat (ekkor lenne igaza a politikai elemzőnek), hanem abban, hogy elvehetik-e a megtakarításainkat egyetlen tollvonással.
Nem mellesleg: én még egyetlen épkézláb elemzést sem láttam arról, hogy miért járnék jobban akkor, ha az első titkár a költségvetési lukak tömködésére használná a félretett pénzemet...
A demokratikus ellenzék romokban hever.
Így szól a manapság oly divatos általános megállapítás; és mi tagadás, ez így is van. Az okokat - nagyjából - ismerjük, a diagnózis pedig egyértelmű: mára a demokratikus ellenzéknek a társadalmi beágyazottsága, a választók széles körében meglévő támogatottsága, és nem utolsó sorban a gazdasági háttere elképesztően meggyengült.
Sok vita folyt már arról, hogy vajon az MSZP-vel, vagy új párttal kellene-e nekikezdeni az ellenzék "újjáépítésének". És bármelyik formációt választjuk is, kérdés marad, hogy kik lehetnek azok a karizmatikus, hiteles és új arcok, akik képesek elhitetni a választókkal, hogy van más út, mint a pannon putyinizmus. Mert tényleg van!
(Az LMP-ről itt most nem kívánok megemlékezni: szerintem egy magára valamit is adó, valóban tudatos liberális nem veszi komolyan ezt a szedett-vedett elveket valló és néhol Orbánnal nyíltan kokettáló társaságot.)
Gyurcsány Ferenc már beharangozott, és a héten megalapítandó plattformja csak egy az iniciatívák közül - kétségkívül a leglátványosabb. De ő is (legalábbis ezt mondja) egyelőre a párton belül képzeli el az ellenzék építését; egyezően a párt main streamjével. Szili Katalin kívülről próbálkozik ugyan, de mondjuk ki: akciója és politikai viselkedése inkább a szánalomra méltó, futottak még kategóriájába tartozik.
Mindezekkel szemben szerintem ki kell mondani: az MSZP-t egyben tartani nem lehet. És itt tanulni kell Orbán első titkár hibájából: nem egy a tábor és nem is egy a zászló a bal oldalon sem.
Mert ugyebár, vannak a nyugdíjasok, meg a „panelprolik”, akiknek egy jelentős része baloldali kötődésű, és akkor is „a zutódpártra” szavaz, ha cigánygyerekek potyognak az égből. Van aztán egy városi értelmiségi réteg, amelynek a Fidesz nem tetszik. Viszont nem is akar a maradék, harmadik vonalbeli "régi komcsik" által képviselt MSZP-re szavazni.
Kétségtelenül léteznek olyanok, akik elfordultak a párttól, és a Jobbikot támogatták – például az északkeleti végeken, mert a szegénység mellett a romák életvitele kapcsán tett benyomásaik és a velük szembeni hecckampány átsodorta őket. Vannak továbbá az ingadozó, részben rejtőzködő szavazók országszerte, akik teljesen lebénultak az elmúlt 8 év kormányzásától (így mondjuk, az MSZP-t büntetve most a Fideszre szavaztak, de inkább csak a kisebbik rossz elvén).
Jól látszik, hogy igen heterogén csoportot kellene egyben tartani – és ráadásul még így is biztosan felületes és szubjektív a csoportosításom.
Ne áltassuk magunkat! Ennyi potenciális választónak a jelen helyzetben nem lehet egyszerre megfelelni. Ki kell azt is mondani, hogy legalább három párt, de legalábbis három "brand" felépítése szükséges a mai demokratikus ellenzék romjain: egy lehetne a mostani MSZP (amelyik a mélyen baloldali, a nyugdíjas és a szegényebb emberek pártja lenne); egy lehetne továbbá a frissített és modern, a kor kihívásainak megfelelő szociáldemokrata tömörülés(amelyik a régi szavazók visszahódítására és a fiatalok megszólítására vállalkozhatna), valamint kell egy liberális párt (amelyik a politikai paletta ezen oldalát is képviselő szavazóknak kedves). Később persze ezekből létre jöhetne akár egy „olajfa” koalíció is, ha az idő úgy hozza.
Igen, tudom: mindehhez pénz és karizmatikus vezetők is kellenek (a programok és arculatok, valamint a szellemi potenciál frissítésén túl). Pénz pedig egyre kevesebb van most - a párt az önkormányzatokból is kiszorult, a források lecsökkentek és a tőkés csoportok sem igyekszenek támogatni most az ellenzéket.
De mégis azt mondom - most kell elkezdeni. Most kell a meglévő forrásokat, a szinergiákat (úgymint meglévő ingatlanok közös kihasználása, részben közös kiszolgáló hálózat kiépítése a három brand által stb.) felhasználva megindítani helyben az építkezést. Gőzerővel kell keresni a fiatal és hiteles arcokat és azokat körzetről körzetre közel kell vinni az emberekhez.
Mert előbb-utóbb kell hogy legyen igény a megfelelő alternatívákat felmutatni tudó ellenzékre, amely változatos, friss és alkotóképes. És addigra készen kell állni a "felépített", tettrekész politikusokkal és új megoldási javaslatokkal.
Elkezdeni holnap már azért késő, mert a folyamat oly hosszú, oly kínkeserves lesz, hogy ha most nem indulunk el ezen az úton, akkor csak az MSZP nyilvánvaló agóniáját, és ezzel az orbáni viktatúra regnálását hosszabbítjuk meg.
Ehhez pedig még ma ki kellene mondani: az MSZP-t ebben a formájában egyben tartani nemcsakhogy nem lehet, de nem is szükséges. Sőt.
Miniszterelnök elvtárs! Bocsánatot nem kellene kérni?
Mint olvashatjuk: Bakonyi Zoltán, a MAL Zrt. vezérigazgatója előzetes letartóztatását - a Veszprémi Városi Bíróság után - a Veszprém Megyei Bíróság sem rendelte el. A határozat jogerős.
Alig egy hete volt csak, hogy az első titkár - egyfajta gyenge rendőrségi szóvivőként - az Országgyűlés plénuma előtt jelentette be triumfálva, hogy Bakonyit őrizetbe vették. És szinte felállva tapsolta a vezért a Parlament. Már majdnem az ítéletet is kimondta: Bakonyi bűnös! (Emlékeztek: "Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet.")
Elvtársak! Van egy kis bökkenő! Az egész akció teljesen törvénytelen volt! És erről a bakonyi Dreyfusnak még papírja is van!
Pedig képzelem, hogy micsoda nyomás alatt volt a bíróság: egyfelől a közvélemény "vért" kívánt, másfelől a jobboldali agit-prop is hazaárulást kiáltott (a HírTV szinte óránként bemondta a "szégyenteljes" döntést hozó elsőfokú városi bíró nevét - hadd tudják szerte az országban, kit kell köpködni, esténként otthon telefonon zaklatni). És az előjelek sem voltak jók: elég, ha a Veszprém Megyei Bíróság elnökének 2009-es nyílt poltikai véleményformálására gondolunk.
És most tessék - mégis van egy kijózanító döntés. Olyan, amely arcon üti az első titkárt, és minden felállva tapsoló mamelukját. Tessék előbb kivizsgálni az ügyet, összeszedni (és nem kreálni) a bizonyítékokat, majd utána tessék utasítani az engedelmes ügyészséget a megfelelő kényszerintézkedések indítványozására!
Most még inkább erősebb bennem az az érzés, amit az egyik előző bejegyzésemben írtam: ez az ügy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének Dreyfus-ügye. Félek, nem ez lesz az utolsó.
De mégis megnyugtató (a sok balliberális sírás mellett legyünk pozitívak is): vannak még a jogállamnak maradványai. Persze kérdés, hogy meddig.
Beterjesztették hát a különsarcról szóló törvény tervezetét. Most itt tekintsünk el attól, hogy már a beterjesztés is gusztustalanra sikerült – tegnap este az agit-propos Szijjártó még bizonygatta, hogy az adótörvények beterjesztése a kormány dolga és nem erősítette meg azt, hogy egyéni képviselők fogják benyújtani a javaslatot. Végül természetesen a párt két ökle, a frakcióvezető meg a Tóni jegyezték a javaslatot, elkerülve azt, hogy a jogszabály tervezetét társadalmi vitára kelljen bocsátani.
Ami ennél sokkal érdekesebb az az, hogy a törvény szövegéből mennyire kilóg a lóláb.
Mert bár – most csak a bolti kiskereskedelmi tevékenységnél maradva – elvileg mindenki alanya az adónak, aki ilyen tevékenységet folytat Magyarországon, de persze akinek a nettó éves forgalma 500 millió forint alatt van, az nem fizet különadót. 30 milliárdig a különadó mértéke 0,1 %, 30-100 milliárdig 0,4 %, és csak a 100 milliárd fölötti forgalmú cégeknek kell 2,5 milliárdot fizetni.
Mivel közismert tény, hogy pl. a CBA, a Coop vagy a Reál bolthálózatai összforgalmuk tekintetében bőven felveszik a versenyt az olyan nagy multikkal, mint a Tesco vagy a SPAR, de nekik nem egy cégből áll a hálózatuk, hanem sok kicsi, egymáshoz nem, vagy csak kis részben kapcsolódó vállalkozásból, ezért ők nagyobb részben kiesnek az adó hatálya alól.
Az
egyik kimutatás szerint, amely az élelmiszer-hálózatokat irányító cégek bevallott mérlegei alapján készült a TESCO éves forgalma közel 600 milliárd, és a CBA éves forgalma kb. 25 milliárd forint (azaz a 30 milliárdos adósávba éppen belefér). Egy
másik kimutatás szerint, amely az adott cégcsoport nevével fémjelzett üzletek összes éves forgalmát nézi, a Tesco továbbra is 600 milliárd körüli eredménnyel büszkélkedhet, itt viszont már a CBA is 547,5 milliárdos forgalmat jegyez.
Ugye nem kell magyarázni: az adót a cégek az előbbi, és nem az utóbbi kimutatás szerinti alapon fogják fizetni.
És hogy még ez se legyen elég: a progresszív adózással el lehetett érni azt is, hogy mivel a CBA belefér az 500 milló–30 milliárd forgalmú cégek sávjába, itt csak 0,1 % legyen az adó mértéke, 100 milliárd forint felett viszont 2,5 %. Azaz, a CBA adóját is döntő részben a Tesco és a SPAR fizeti meg.
Ügyes, ugye? A magyar üzletlánc érdekérvényesítő képessége nem legenda – elég csak a múlt heti HVG cikkére gondolni, ahol részletesen bemutatták a CBA és a párt közeli kapcsolatát. Most megkapták a jussukat azért, hogy a pártot támogatták: persze, nekik is kell tessék-lássék módon adót fizetni, de ennél sokkal jobb, hogy a versenytársakra lesújtott a hatalom. Ezzel pl. a CBA piaci részesedése tovább nőhet; és mindennek a kormány adminisztratív intézkedése az oka.
De a multiknak sem kell búslakodni: meg kell nézni, hogy nem érdemes-e gyorsan átszervezni cégeiket. Minden egyes TESCO vagy SPAR üzletet külön-külön gazdasági társaságba lehetne szétválasztani, és off-shore cégek tulajdonába kell adni… Hátha működik.
Vajon meddig tart majd a "Nemzeti Együttműködés Rendszere"? Szerintem addig, amíg Orbán Viktor ágyútalpon nem görög.
Félreértés ne tessék: nem a halálát kívánom. Pusztán azt gondolom, hogy ez, a napjainkban kialakuló rendszer mindaddig kitart, amíg az első titkár él. Igen, ennyire pesszimista vagyok, és úgy gondolom, hogy véleményem nem is minden alapot nélkülöző.
Na, nem azért, mintha meg tudnám jósolni azt, hogy ki meddig fog élni. Sokkal inkább azért, mert azt látom: a fiúk igenis megtanulták a leckét.
Vegyük csak sorba: a közigazgatás teljes és azonnali átformálása, a tömeges, politikai szempontú személycserék, a kézi vezérlés bevezetése voltak az első és legfontosabb lépések. Ezek már rögtön megteremtették a félelem légkörét és azt a lehetőséget, hogy a párt akarata az ország legeldugodtabb sarkaiban is azonnal érvényre jusson. Nem volt lacafaca.
A közintézmények megszállása körében fontos lépés volt, hogy a korábban függetlennek mondott, a hatalommal szemben olykor ellenpontokat jelentő bástyákat is ledöntötték: báb ül a köztársaság elnöki székében (nem is szép, viszont nem túl okos), párthű zsoldosokat raktak az alkotmánybíróságra és az ÁSZ-ba is. Még a látszatát is kerülik annak, hogy ezek az intézmények ellensúlyát jelenthetik a most kormányzó erőknek.
Ezek után következett a médiumok elfoglalása. Tényleg csak az agit-prop folyik szinte minden csatornán; a korábban mégoly függetlennek tetsző nagy kereskedelmi tévék is beállni látszanak a sorba. Félnek.
De persze eddig még akár sablonosnak is mondhatnánk a hatalomátvételt. Az igazán nagy húzások azonban csak eztután jöttek; közülük most csak kettőre hívom fel a figyelmet.
Az egyik, hogy a gazdasági élet mára már annyira átpolitizált, már annyira az első titkár akaratán, jóváhagyásán múlik minden, hogy lassan megkérdőjeleződik: van-e szabad piacgazdaság. Mert az nem szabad gazdaság, ahol a kormány ötpercenként, öt perccel a bevezetésük előtt változtatja a jogszabályi környezetet (sokszor visszaható hatállyal), sújt le az egyes gazdasági szereplőkre adóval, megint másokat pedig előnyben részesít. És az sem piacgazdaság, ahol félni kell attól, hogy a kormány gondolhat egyet, és kisajátíthatja a hosszú évek alatt felépített vállalkozásokat, a félretett megtakarításokat (gondolok itt a direkt kisajátításra (MAL; a nyugdíjpénztárak), vagy az olyan jogszabályi változtatások előterjesztésére, amely egyes piaci szereplőket ellehetetlenít, másokat pedig nem a gazdasági racionalitás, hanem a párthoz való hűség alapján hoz helyzetbe).
Einstandolás folyik mindenhol, és ha marad is véletlenül valaki, aki nem a párthoz kötődik, azokra majd átfogó APEH-vizsgálat vár. (Itt jutott eszembe: mivel a gazdaság lényegi szereplői a párt kezében lesznek, vagy a párt tenyeréből esznek, elég lenne egy jóval kisebb méretű adóhatóság is a megmaradt pár "független" cég ellehetetlenítésére.)
Összeségében tehát azt gondolom: a párt a már korábban is jelentős gazdasági beágyazottságát olyan mértékűre növeli, amely kirobbanthatatlanná, megkerülhetetlenné teszi őt a következő hosszú évtizedekre.
A másik remek húzás: a kinevezések gyakorlatának módosítása. Elérték, hogy lassan már az állami intézmények portásainak kinevezéséhez is az Országgyűlés kétharmados döntése kell, és a megbízatások legalább 9-12 évre szólnak. Ez azért zseniális, mert ha véletlenül mégis kicsúszna - valamilyen érthetetlen külső ok miatt - a párt kezéből a hatalom, akkor a következő (nyilván kétharmados felhatalmazás nélküli) kormány pár hónap alatt kivérzik majd az akkor már persze ellensúlyként működő elnök és Alkotmánybíróság vétóin, és persze a mindig pártatlan ügyészség segítő jobbja (jobbhorga) miatt.
De valaki megnyugtathatná őket: a totális gazdasági és politikai hatalomátvétel eredményeként, no meg a média ilyen ellenőrzött és hatékony befolyásolási potenciálja mellett, a félelem légkörének bevezetésével elérték, hogy hosszú ideig nem lesz erő megszervezni semmiféle polgári ellenzéket. Persze lehet, hogy nincs is rá igény.
Kolontáron születőben van az új tiszaeszlári per. Avagy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének Dreyfus-ügye. Félek, nem ez lesz az utolsó.
Mint tudjuk, Bakonyi Zoltán, a MAL Zrt. vezérigazgatója előzetes letartóztatását nem rendelte el a Veszprémi Városi Bíróság. Azért, mert nem találta bűncselekmény alapos gyanúját.
Micsoda? Hát lehet ez? Ha maga az első titkár jelentette be az alkotmányozó nemzetgyűlés előtt, hogy Bakonyit őrizetbe vették? Ha a mindig pártatlan ügyészség kezdeményezte az előzetest? És akkor, amikor mindenki a napnál világosabban látja, hogy a gazdag mágnások bűncselekményt követtek el, jön egy bíró, és nem rendeli el az előzetes letartóztatást? - vonhatják össze szemöldökeiket a pártközpontban.
Nos, ha eddig nem volt elég a hecckampányból, (kezdve a felelősök - egyelőre bizonyíték nélküli - megnevezésével, folytatva a cég kvázi-államosításával), akkor a HírTV az este még rá is tett egy lapáttal. Alantas módszerekkel többször kiemelte a fenti "szégyenteljes" döntést hozó bíró nevét (hadd tudják szerte az országban, kit kell köpködni, esténként otthon telefonon zaklatni), majd kedvenc száguldó riporterüktől megkérdezték, hogy Kolontáron mit szóltak a végzéshez. A riporter sebtiben közvetítette is: az emberek nagyon meglepődtek; azt gondolják, hogy a pénz az nagy úr, de hát a bűnös előbb-utóbb elnyeri büntetését.
Mintha a bírót megvették volna. Mintha a gazdag Gyurcsány-közeli haverok "mindig megúszhatnák."
Én azt mondom: eddig, és ne tovább. Éppen elég baj, hogy 9 ember meghalt. És miközben az okokról mindenki csak találgat, egyesek fejében - élén az első titkárral - már kész az ítélet: bűnös! (Emlékeztek: "Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet.")
Elvtársak! Nem tudjuk, hogy bűnös-e a bakonyi Dreyfus. De hogy előbb ki kellene vizsgálni az ügyét, mielőtt bűnösnek bélyegezzük, az biztos. Jó, hogy erre egy városi bíró felhívta a figyelmet. Kijózanító.
Ahelyett, hogy Illés Zolika környezetügyi népbiztos és főnöke ámokfutással hajhássza a népszerűséget, tovább heccelné az amúgy is szerencsétlenné vált embereket, tessék a közvélemény - és persze a hatóságok - elé tárni a bizonyítékokat! Azokat, amelyek a mai vádakat megalapozzák. Addig pedig: pofa be, alapállás!
Na de drága elvtársak! Ez lenne a Nemzeti Együttműködés Rendszere? Ha veszít a párt, vagy a jelöltje, akkor biztos, hogy csalás történt?
Már a szegedi bukta kapcsán is hallani lehetett, hogy a szocik csaltak. De ez szóra sem érdemes ahhoz képest, ami a Meggyes-bukta óta történik Esztergomban.
Nem elég, hogy a bukott polgármester nem engedi be egyetlen szobába sem az utódját, és ő kénytelen a folyosón várakozni - mint azt a híradásokból megtudtuk - hanem a párt helyi szervezete (nyilván a volt polgármestert féltve) megóvta a választást. Álláspontjuk szerint a hatalomszerzés az új polgármester részéről "bűnben fogant".
Nos, akkor már csak egy kérdés maradt: ez a hiszti országos lesz majd akkor, ha a párt elveszíti a választásokat? Persze, ez kb. 16 évig úgysem következhet be...
Ezt rendesen félrekamerázta a Gyuri... A hírek arról szólnak, hogy Matolcsy gazdasági népbiztos "előremenekül", mert hát megorrolt rá az első titkár. Azért, mert a zárszámadási törvényjavaslatban megdícsérték Bajnaiékat. Meg azért, mert az IMF-fel való tárgyalások megszakadása is kellemetlen volt, és még számos egyéb, apróbb-nagyobb baki köthető a nevéhez.
Erre pénteken a népbiztos úgy látta jónak, hogy bűnbakká teszi egyik helyettes államtitkárát (nem mellesleg: ezzel odavághatna egyéb államtitkároknak is a kormányban, így akár Naszvadinak és Vargának is); mentve vele saját irháját.
Tegnap még csak arra lettem figyelmes, hogy a HírTV, a párt odaadó és kritikamentes szócsöve cikizi Gyurkát (nem először, egyébként), miután ő félreérthetetlenül belemondja a kamerába: igen, 2011. január 1-től lesz egykulcsos, családi jövedelemadó. Ezt aztán tromfolja rögtön a kormánnyal szemben ellenségesnek nem nevezhető csatorna azzal, hogy közvetlenül utána a "szakértőt" szólaltatja meg, aki közli: ez 2013 előtt egyszerűen lehetetlen. Még arra is volt erejük, hogy a szocialistákat is éppen ennek kapcsán, véletlenül egy értelmes mondatot bevágva szólaltassák meg: a gazdasági kormányzat össze-vissza beszél (és tényleg).
Ma meg olvasom az indexen: az első titkár nem írja alá azt az okiratot, amely a szőnyeg szélére állított helyettes államtitkár felmentéséről szólna...
Ha én lennék a népbiztos helyében, bizony még ma benyújtanám a lemondásomat. Mi ez, ha nem selyemzsinór, drága elvtársak?
Két rendőr életével nem szabad politizálni... és én Juszt sem fogok - a jogos felháborodáson túl - hangulatot kelteni a kormány ellen a mai szomorú hírek hallatán. Pusztán rögzítsük a tényeket: az első titkár azt ígérte, hogy kormányra kerülésük esetén két hét alatt rendet tesznek. Ez lesz az első dolguk.
Nos, az elmúlt kétszer két hétben nem lett rend: a bűnözők láthatóan nem félnek (jobban) ettől a kormánytól sem. Elfogadhatatlan, hogy két szolgálatot teljesítő rendőr halt meg az elmúlt rövid időszakban (hogy a többi áldozatról már ne is beszéljünk). Szerintem mindez következik abból is, hogy a párt kádereinek - az ígéretekkel szemben - a bűnözők azonnali levadászása helyett az első dolguk az volt, hogy a politikai ellenfeleket és persze a zsíros posztokat mielőbb levadásszák. És hogy ezt nemcsak az Élmunkás látja így? Elég ránézni a közvéleménykutatásokra: az "igazi" rendteremtést ígérő Jobbik továbbra is masszív, sőt erősödik.
Nagyon remélem, hogy nemcsak a magamfajta "szobaellenzéki" érzi úgy: az azonnali rendteremtés ígéretének nyilvánvaló kudarca már most sem maradhat politikai felelősségrevonás nélkül.
Különben a fülkeforradalom - előbb-utóbb - felfaja saját gyermekeit...
Ha ezt a Kádár et. látná... Mint tudjátok, az első titkár levélben üzent megint: legyen mein Stumpf az alkotmánybíró.
Sőt, szépen be is csomagolta: egyet jelölök balról, egyet pedig jobbról. Biharit azért jelölöm, mert hát a pártnak baloldali szavazói is vannak, és ők, ugye, elvárják, hogy legyen alkalmas baloldali alkotmánybíró... Ezt az elképesztő pofátlanságot: miért nem mondja azt, hogy Biharinak, ennek az opportunista pojácának jár még két évig jutalom azért, mert gyalázatos jogi érvelésével lehetővé tette a "szociális népszavazást"?
És a Stumpf? Minek őt jelölni egyáltalán? Ha már őt is jelölni lehet (pontosabban, ugye, az első titkár jelölése egyenlő a megválasztással), akkor miért nem mondják inkább azt helyette, hogy nem is kell Alkotmánybíróság!
Minek fenntartani egy nagy hivatalt, sok okoskodó jogásszal és a sameszaikkal? Adjuk oda a szolgálati kocsikat és az alkotmánybírósági dolgozók/bírák fizetését az árvízkárosultaknak. Teljesen fölösleges bohóckodni: nem kell köztársasági elnök sem, nem kell AB sem. Elég, ha az alkotmányzozó nemzetgyűlés kövér elnöke, meg az első titkár és (mondjuk hozzá még, hogy hárman legyenek) az agit-propos összeülnek: ők együtt a minisztertanács, a népköztársaság elnöki tanácsa, az alkotmányügyi tanács is egyben. Az Országgyűlést meg hagyjuk - az a kommunizmusban is volt.
Ja, és az utolsó, mielőtt eloltja majd a villanyt és beteszi az ajtót, írja már ki rá, hogy hazánkban a demokrácia átmenetileg zárva.
Elég régóta nem volt kedvem írni. Csak szemlélődtem, és vártam mit tesznek ezek a fiúk. Hogy vajon tanultak-e korábbi hibáikból. De nem kellett sok türelmi időt adni nekik, hogy kiderüljön: semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek az elmúlt időszakban.
Emlékeztek? Első bejegyzéseim egyike az volt, a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) – azaz az új diktatúra – megszületése után közvetlenül, hogy létrejött az új MSZMP. Érdemes elolvasni újra. Nem azért mondom, de így legyen ma ötösöm a lottón; sajnos nem tévedtem sokat.
Foglalkoztak a fiúk például a devizahitelesekkel? Már úgy értem, azon túl, hogy az egekbe tornászták (spekulációs szándékkal?) a svájci frank és az euró árfolyamát? Neeeem. Helyette bőszen gyártják a kormányhatározatokat arról, hogy „szolidarítunk” Olaszországgal, hiszen fontos, hogy a keresztet vissza lehessen tenni az iskolák falára… Na igen. Mit is várhatunk ezek után, meg azt látva, hogy a – saját bevallása szerint is – kommunistából átvedlett pszeudó-keresztény oktatási dzsunior miniszter helyreigazítást kér egy vicclapban megjelent szösszenet kapcsán. Azt, amit írtam: a szellemi csótányok már előmásztak a pöcegödörből és sütkéreznek a napfényben. Lesz itt feszület a falon, „melegen” ajánlott hittanóra, rend és fegyelem.
No de azért a 1140/2010-es kormányhatározat már tényleg kiverte a biztosítékot. Nem tudom, hogy mit kapott volna bármelyik korábbi kormány, ha ezt az egyébként ócska, az állampárt választási győzelmét hirdető szöveghez még csak hasonlót is kötelezően ki kellett volna rakni a közintézményekben. Mondjuk Rákosinál ez még elment. Meg előtte: a fasiszta és félfasiszta (Horthy) rendszerben. Na de most? Tényleg: miért nem mindjárt az első titkár, az elnöki tanács elnöke és az OGY elnöke fényképével együtt? Esetleg kis souvenir-méretű turul szobrocskát is tegyünk alá, oltár gyanánt, ha már a szobor úgyis törvénymódosítás miatt a helyén maradhat.
Sőt. Tartsunk reggelente a munkahelyeinken ismét szabad nép félórát. Mormoljuk el együtt az oltár előtt a NER alapokmányát. És utána a hiszekegyet is…
Ha ez így megy majd tovább, akkor hamar eljön az „ellenforradalom” – persze az is csak a szavazófülkékben.
Lesz valami diszkrét bája annak, ahogy ma az első titkár látogatása lezajlik a Sólyom-fészekben.
- Elnök úr! - köszön előre illedelmesen az első titkár.
- Elnök úr! Felkérem, hogy alakítson kormányt! - s miközben átadja az erről szóló papírost, ezt gondolja: „Nesze vazze! Már öt éve azon munkálkodom, hogy ezt a napot közösen megérjük, és erre te, valamelyik pincsiddel megüzened, hogy nem folytathatom? Még egy nagyköveti posztot sem kaphatok? Hálátlan dög!”
- Köszönöm a megtisztelő felkérést, Elnök úr! – és miközben szemlesütve, szerénységet mímelve átveszi az okiratot ezt gondolja: „Jól van barátom, na add ide gyorsan. Téged is jól kihasználtalak, s most, hogy nem kellesz már, eldoblak, mint egy rongyot. De jó messzire ám! Sőt! Tudod mit? Ha már úgyis megígértem a népnek, hogy megváltoztatjuk a vonatkozó szabályokat - hát még végkielégítést sem kapsz.”
Arcán kéjes mosoly jelenik meg.
Létrejött hát. Megszületett. Az új MSZMP.
Ne tévesszen meg senkit, hogy szabad választások útján jött létre. Ne tévesszen meg senkit, hogy másként hívják. Pontosan akkora hatalma van, és már születésekor pontosan úgy viselkedik, mint ahogy azt a pártállami idők utolsó harmadában megismerhettük.
Mindenről egyedül dönthet, és fog is. Még az is lehet, hogy meghallgatja „különböző társadalmi csoportok” (osztályok ?) véleményét, aztán majd úgy határoz, ahogy neki tetszik. Teszi ezt egy ember, a párvezetőnek nevezett első titkár utasítására, az elnökségnek nevezett Politikai Bizottság ülésének formális jóváhagyásával.
Ha kell, börtönbe csukat. De ezt csak különösen kekec ellenzékiekkel teszi, no és persze az oligarchákkal (nyilván azok közül is csak a baloldaliakkal). A többiek elintézésére elég lesz az APEH, amely talál majd megfelelő eszközt a hatalomnak nem tetsző, esetleg a helyi cimborák érdekeit veszélyeztető versenytársak ellehetetlenítésére. Puhább, de határozott és mindenképpen hatékony eszköz – pont, mint a puha diktatúrában.
Aztán jöhet a kulturkampf. A most a pincéből előkerült szellemi csótányok akarják majd ráerőltetni akaratukat az egész társadalomra. Nem kommunista szombat lesz ugyan, csak ajánlott hittanóra (amelynek az átlaga beleszámít a bizonyítványba), és persze más szemmel néznek azokra, akik nem elég buzgók az imádkozásban, vagy templomba járásban. A különbség csak annyi: a harmincas évek retorikáját fogják a hatvanas évek köntösébe bújtatni. Virágozzék száz virág!
Az új MSZMP is pontosan olyan kontraszelektált, mint elődje volt. Csak az első titkárnak tetsző élmunkások kerülhetnek pozícióba, és közülük is főleg azok a papagájok, bólogató jánosok, akik eléggé ügyesen ismételgetik az első titkár által mondottakat. Nem a múlt, nem a szaktudás, csakis a jó elvtársi viszony számít. Mert más mérce nincs.
Ne csodálkozzunk azon se, ha hamarosan ugyanolyan közutálatnak fognak örvendeni, mint elődjük. Viszont, ahogy az MSZMP, ők sem fogják könnyen kiadni a hatalmat a kezükből...
Egész nap csak sírok és sírok. Hát lehet ez? Hogy így elbánjanak szegény mórral? Pálfordulásról lenne szó netán?
Pokorni ma reggel kimondta – nyilván kimondatták vele – azt, amit már régóta tudunk: a Sólyom nem szárnyalhat tovább.
Mindazok, akik tudták, hogy milyen kártékony is volt ő, mennyit ártott demokráciánknak, a baloldali kormánynak, és mennyire tolta a viktoriánusok szekerét – csak éppen nem merték kimondani, most láthatják: a másik oldal is pontosan ugyanígy gondolja…
Hát kinek kell egy pattogós, a saját maga által papolt normákat betartani képtelen különc? Kell-e a Győzőnek egy olyan púp a hátára, amelyik esetleg majd az ellenzék oldalán játszik (mint tette, öt éven keresztül), vagy éppen morális kötelességről, erkölcsi válságról papol be nem tartott választási ígéretek, a soron következő elégedetlenség láttán?
Dehogy kell. Nincs itt semmiféle pálfordulás: a mór megtette kötelességét, hát takarodjék dicstelenül!
