Vajon meddig tart majd a "Nemzeti Együttműködés Rendszere"? Szerintem addig, amíg Orbán Viktor ágyútalpon nem görög.

Félreértés ne tessék: nem a halálát kívánom. Pusztán azt gondolom, hogy ez, a napjainkban kialakuló rendszer mindaddig kitart, amíg az első titkár él. Igen, ennyire pesszimista vagyok, és úgy gondolom, hogy véleményem nem is minden alapot nélkülöző.

Na, nem azért, mintha meg tudnám jósolni azt, hogy ki meddig fog élni. Sokkal inkább azért, mert azt látom: a fiúk igenis megtanulták a leckét.

Vegyük csak sorba: a közigazgatás teljes és azonnali átformálása, a tömeges, politikai szempontú személycserék, a kézi vezérlés bevezetése voltak az első és legfontosabb lépések. Ezek már rögtön megteremtették a félelem légkörét és azt a lehetőséget, hogy a párt akarata az ország legeldugodtabb sarkaiban is azonnal érvényre jusson. Nem volt lacafaca.

A közintézmények megszállása körében fontos lépés volt, hogy a korábban függetlennek mondott, a hatalommal szemben olykor ellenpontokat jelentő bástyákat is ledöntötték: báb ül a köztársaság elnöki székében (nem is szép, viszont nem túl okos), párthű zsoldosokat raktak az alkotmánybíróságra és az ÁSZ-ba is. Még a látszatát is kerülik annak, hogy ezek az intézmények ellensúlyát jelenthetik a most kormányzó erőknek.

Ezek után következett a médiumok elfoglalása. Tényleg csak az agit-prop folyik szinte minden csatornán; a korábban mégoly függetlennek tetsző nagy kereskedelmi tévék is beállni látszanak a sorba. Félnek.

De persze eddig még akár sablonosnak is mondhatnánk a hatalomátvételt. Az igazán nagy húzások azonban csak eztután jöttek; közülük most csak kettőre hívom fel a figyelmet.

Az egyik, hogy a gazdasági élet mára már annyira átpolitizált, már annyira az első titkár akaratán, jóváhagyásán múlik minden, hogy lassan megkérdőjeleződik: van-e szabad piacgazdaság. Mert az nem szabad gazdaság, ahol a kormány ötpercenként, öt perccel a bevezetésük előtt változtatja a jogszabályi környezetet (sokszor visszaható hatállyal), sújt le az egyes gazdasági szereplőkre adóval, megint másokat pedig előnyben részesít. És az sem piacgazdaság, ahol félni kell attól, hogy a kormány gondolhat egyet, és kisajátíthatja a hosszú évek alatt felépített vállalkozásokat, a félretett megtakarításokat (gondolok itt a direkt kisajátításra (MAL; a nyugdíjpénztárak), vagy az olyan jogszabályi változtatások előterjesztésére, amely egyes piaci szereplőket ellehetetlenít, másokat pedig nem a gazdasági racionalitás, hanem a párthoz való hűség alapján hoz helyzetbe).

Einstandolás folyik mindenhol, és ha marad is véletlenül valaki, aki nem a párthoz kötődik, azokra majd átfogó APEH-vizsgálat vár. (Itt jutott eszembe: mivel a gazdaság lényegi szereplői a párt kezében lesznek, vagy a párt tenyeréből esznek, elég lenne egy jóval kisebb méretű adóhatóság is a megmaradt pár "független" cég ellehetetlenítésére.)

Összeségében tehát azt gondolom: a párt a már korábban is jelentős gazdasági beágyazottságát olyan mértékűre növeli, amely kirobbanthatatlanná, megkerülhetetlenné teszi őt a következő hosszú évtizedekre.

A másik remek húzás: a kinevezések gyakorlatának módosítása. Elérték, hogy lassan már az állami intézmények portásainak kinevezéséhez is az Országgyűlés kétharmados döntése kell, és a megbízatások legalább 9-12 évre szólnak. Ez azért zseniális, mert ha véletlenül mégis kicsúszna - valamilyen érthetetlen külső ok miatt - a párt kezéből a hatalom, akkor a következő (nyilván kétharmados felhatalmazás nélküli) kormány pár hónap alatt kivérzik majd az akkor már persze ellensúlyként működő elnök és Alkotmánybíróság vétóin, és persze a mindig pártatlan ügyészség segítő jobbja (jobbhorga) miatt.

De valaki megnyugtathatná őket: a totális gazdasági és politikai hatalomátvétel eredményeként, no meg a média ilyen ellenőrzött és hatékony befolyásolási potenciálja mellett, a félelem légkörének bevezetésével elérték, hogy hosszú ideig nem lesz erő megszervezni semmiféle polgári ellenzéket. Persze lehet, hogy nincs is rá igény.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmunkas.blog.hu/api/trackback/id/tr962375078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása