Ha ezt a Kádár et. látná... Mint tudjátok, az első titkár levélben üzent megint: legyen mein Stumpf az alkotmánybíró.

Sőt, szépen be is csomagolta: egyet jelölök balról, egyet pedig jobbról. Biharit azért jelölöm, mert hát a pártnak baloldali szavazói is vannak, és ők, ugye, elvárják, hogy legyen alkalmas baloldali alkotmánybíró... Ezt az elképesztő pofátlanságot: miért nem mondja azt, hogy Biharinak, ennek az opportunista pojácának jár még két évig jutalom azért, mert gyalázatos jogi érvelésével lehetővé tette a "szociális népszavazást"?

És a Stumpf? Minek őt jelölni egyáltalán? Ha már őt is jelölni lehet (pontosabban, ugye, az első titkár jelölése egyenlő a megválasztással), akkor miért nem mondják inkább azt helyette, hogy nem is kell Alkotmánybíróság!

Minek fenntartani egy nagy hivatalt, sok okoskodó jogásszal és a sameszaikkal? Adjuk oda a szolgálati kocsikat és az alkotmánybírósági dolgozók/bírák fizetését az árvízkárosultaknak. Teljesen fölösleges bohóckodni: nem kell köztársasági elnök sem, nem kell AB sem. Elég, ha az alkotmányzozó nemzetgyűlés kövér elnöke, meg az első titkár és (mondjuk hozzá még, hogy hárman legyenek) az agit-propos összeülnek: ők együtt a minisztertanács, a népköztársaság elnöki tanácsa, az alkotmányügyi tanács is egyben. Az Országgyűlést meg hagyjuk - az a kommunizmusban is volt.

Ja, és az utolsó, mielőtt eloltja majd a villanyt és beteszi az ajtót, írja már ki rá, hogy hazánkban a demokrácia átmenetileg zárva.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmunkas.blog.hu/api/trackback/id/tr752156101

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A parlamenti többség valódi ellensúlya: az Alkotmánybíróság, nem pedig az elnök! 2010.07.17. 10:29:37

A legtöbb országban mára leginkább az alkotmánybíróságok töltik be a korábbi felsőházak, második kamarák funkcióját. (Fotó: mkab.hu) Tegnap az Országgyűlés megválasztotta az új köztársasági elnököt. Sokan attól félnek, hogy Sólyom László Schmitt Pá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

orvian 2010.07.17. 12:48:24

@Mária néni: Nem szívtam (vért),nem jut konc,viszont akkor Te ki vagy:sem ezt, sem azt nem tetted csak:ítélsz!
Jogalap?

Spiro 2010.07.17. 12:49:55

A Fidesz baloldali szavazói kedvéért Pozsgai Imrét, Szűrös Mátyást is lehetne alkotmánybírónak jelölni (ők pont annyira baloldaliak –ha nem jobban-, mint Bihari)!

Ha az Önkoriknál sikerült csökkenteni a képviselői létszámot, az Alkotmánybíróságnál miért nem lehetett ezt tenni, minek tuningolni a létszámot (ezzel legalább annyit spórolnánk, mint a Gaskóék fizuján)?

Az a rohadt, tróger IMF és EU nem enged minket jobban eladósodni. Remélem már mindenki elkezdett kuporgatni a következő megszorító csomag idejére, mert ha tovább nagyfaszoskodunk johet még HUF gyengülés, magas kockázati felár, magas HUF kamat, stb.
Jó lenne, ha végre felfognánk, hogy a hiteleket vissza is kell majd egyszer fizetni, és jobb előbb, mint utóbb.

Terniak 2010.07.17. 12:50:53

@Húsleves: "...ezért ma ehhez hasonló helyzet van, ami nem oldódik meg addig, amíg el nem takarítják az átmentett kommunista kapcsolatok és vagyon haszonélvezőit, a hivatásos rettegőkkel együtt."

Ezen ne haragudj, de jót nevettem, pont egy Stumpffal foglalkozó cikkben. Ajánlom nézd meg, hogy ki volt Stumpf apósa, és hogy ebből mi kövekezik arra nézve, hogy miért nem úgybntak a FIDESZ-szel a Bibó koli idején mint más hasonló szervezetekkel a belügyi szervek.

Bergeroth 2010.07.17. 12:53:42

@kis csibe:
1. Mivel semmit nem tudsz rólam, ezért a feltételezéseidet semmisnek tekintem.
2. Nézz után mit jelent az a szó, hogy "hazaáruló", majd...
3. ...fuss neki még egyszer.

Terniak 2010.07.17. 12:54:17

@Spiro: Bihari jelölésének valódi oka, hogy 2013-ban betölti a 70. életévét, és ezzel megszűnik a megbízatása, ahogy Hollóé is.

Miért jó ez a Fidesznek? Mert 2013-ban ő fog jelölni újból 9 évre, arra az időre, amikor már lehet nem kétharmaddal fog kormányozni.

Húsleves 2010.07.17. 12:57:33

@Teremszolga:
az LMP-vel meg az a baj, hogy vizet prédikál, és bort iszik. Itt egy blog link, ami valamiért nem sokáig díszelgett az index címoldalán:
fenteslent.blog.hu/2010/07/16/lehet_mas_a_frakciokoltseg#comment-form
És itt egy másik link, a TASZ "fénykorából", amikor még Schiffer képviselte a TASZ-t egy olyan perben, amikor a TASZ-t jogerősen elmarasztalták jó hírnévhez való jog megsértéséért és közösség elleni izgatásért:
tasz.hu/perek/peres-dossziek/lovas-istvan-vs-tasz-dosszie

A lényeg pedig az, hogy nem Stumpf személyéről van itt szó, hanem egyszerűen arról, hogy a múlt rendszer haszonélvezői folytatják a reklámból ismert "Szia! Ásóka vagyok! Nem akarok semmit, csak élősködni a bőröd alatt" politikát.

Mária néni 2010.07.17. 12:58:03

@Teremszolga: Ez érdekes felvetés, valószínű magyarázat Bihari Mihályra.

orvian 2010.07.17. 13:00:53

"Sajátos helyzetét a pártjában mégsem ez, hanem különös házassága okozta. Stumpf ugyanis még az egypártrendszer embert próbáló idején feleségül vette az akkori belügymninisztrer, Horváth István lányát. Nyilván nem számításból, hanem szerelemből, ám ez a kapcsolat mindvégig sajátos helyet jelölt ki számára a Fideszen belül."

Terniak 2010.07.17. 13:05:10

@Mária néni: egy dolog van, amit nem tudunk. Az új Alkotmány alkotmánybírókra vonatkozó szabályai. Ha 12 év lesz a megbízatási idő, még jobb a FIDESZ-nek.

Terniak 2010.07.17. 13:06:15

@Húsleves: nekem nem pálya az LMP, csak annyit mondtam, hogy jól látják az alkotmánybíráskodás szakmai hátterét.

orvian 2010.07.17. 13:11:50

Mára ennyi:"Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!"
Látnoki szavak,de:nem lehetne kicsi jó a jelenben is??

A kód neve Merkúr (törölt) 2010.07.17. 13:12:06

@Sztahanov, Alekszej Grigorjevics: :) jaja, Stumpf legalább annyira független mint Schmitt.... :) Amúgy figyelj, én azt mondom mindkettő független. Tudod miért?! Mert mindkettő gerinctelen karriersita. Ha most a maszop lenne kormányon, akkor most mindkettő maszopos jeölt lenne.... Szóval.... hagyjuk ezt, hogy ki hova nyal, nyilván mindenki oda, ahonnan remél valamit. A másik. Sajnálattal veszem, hogy elfelejtjük miért tartunk most itt. Az utóbbi 20 év miatt. Amibe mindenki benne van, ki többel, ki kevesebbel. A maszop ugye elég sokkal, hiszen nem ma kezdték az ipart... És igen Viktátor se szent, ismerjük őt, de elképesztőnek tartom, hogy az utóbbi 1 hónap alatt több bírálat érte, mint a maszopot 20 év alatt se. Ez kissé életszerűtlen a magyar médiára nézve. Nevetségesnek tartom túlértékelni az ő munkásságát ennyi idő alatt, mint ahogy nevetségesnek tartottam Gyurcsány úr munkáját is 6-7 év alatt. Szerinted miért van a mai magyar gazdaság ilyen helyzetben? Szerinted mennyit ért a "szakértői kormány" díszfasz munkája? Szerinted a mai helyzetet a Viktor okozta nem pedig a világgazdaság, melytől 90%-ban függünk, és a szocializmus utószele? (a NER szerintem se egy jó ötlet, mert ezek a dolog az angolszász rendszer sajátjai, és tény, hogy össze lett csapva, de nem lehet, hogy az egyszerű átlagpolgároknak ez kell, hogy végre ne egymás ellenségeit lássák polgártásaikban, tudod, ez olyan formális kinyilatkoztatás - gondolom. Persze ettől senki nem lesz jóban a hülye szomszédjával...). Miért ilyen skizofrén a magyar társadalom egy része?

Húsleves 2010.07.17. 13:14:11

@Teremszolga: én meg azt igyekeztem alátámasztani, hogy nem jól látják. Max. annyiban értek egyet, hogy kifinomultabbak a módszereik (ha már említetted Stumpf rokonságát, nézd meg a Schifferét). Ha ők kerülnének hatalomra, összeállítanának egy olyan kritériumrendszert, aminek nem felelhetne meg egyetlen jobboldali gondolkozású ember sem, és azt látnánk, hogy az általuk értelmezett integrációs és oktatáspolitika nem pártpolitika, hanem alkotmányos jog és követelmény. Ehhez értenek, hiszen a TASZ-ból nőttek ki, amelyik megmutatta már párszor, hogy amikor a jog az ő oldalukon van, akkor élnek vele, ha más az álláspontjuk, akkor gátlástalanul tiporják.

stratez 2010.07.17. 13:16:16

Aki Biharit leopportunistapojácázza, az legfeljebb egy köcsög gyurcsánybérenc...

Mária néni 2010.07.17. 13:16:32

@orvian: Már türelmetlenkedsz? Még ki se rúgtak mindannyiótokat a helyéről, a legtöbbnek még könyékig a keze a kasszában, és már szeretnétek újra visszakerülni?
Hát nem érted, hogy kell egy kis idő a Fidesznek és a rendes adófizetőknek, hogy rendbetegyenek mindent utánatok?
A rablódarázs is megvárja, amíg a méhek felhalmozzák a mézet. Várjatok egy picit türelemmel.
Addig szűköljetek, rettegjetek és panaszkodjatok New York-ba :-)

Spiro 2010.07.17. 13:17:15

@Teremszolga:
Nem hiszem, hogy pusztán ez lenne az oka Bihari jelölésének.
Hiszen 2 éven belül borítékolható az új alkotmány és erre kellenek a többségben levő lojális alkotmánybírók.

Mária néni 2010.07.17. 13:18:15

@stratez:
Bihari opportunista pojáca. Zokogott, amikor kiebrudalta az MSZMP. Hüppögöt, hogy márpedig ő hithű komcsi.
Most nagy "demokrata" a volt kommunista diktatúra fő támasza.

A kód neve Merkúr (törölt) 2010.07.17. 13:19:19

Szerinted jó, hogy 8M< keres egy jegybank elnök? Szerinted jó, hogy a szakszervezet tagjai súllyos mlliókat keresnek a semmire.

És szerintem se jó, hogy Jária bankja stb. ki lett véve a bankadó alól... És baromság a MÁV szárnynyitás és satöbbi, de egyetértek azzal, hogy 2M-ban limitálták a közszolgák bérét, mert nem ér többet munkájuk, hiszen szinte nincs felelősségük, szemben a versenyszférával.

Szerintem minden politikus ferdít, a politika már csak ilyen, és mindenki meg akarta nyerni a választást, mindenki hazudott, de ezt most számonkérni egyetlen párton dőreség. Szerinted jobb lenne, ha a maszop kormányozna?! Szerintem aligha.

Terniak 2010.07.17. 13:20:23

@Húsleves: szerintem az általad belinkeltek nem cáfolják, hogy az adott esetben az LMP jól döntött.

Így van. Általánosságban ha a kapcsolatrendszerekről beszélünk, egyiknek sem lenne helye a közéletben. Se Stumpfnak, se Schiffernek.

A kód neve Merkúr (törölt) 2010.07.17. 13:22:56

Az anyag egyébként jól indult, szórakoztató volt, de amikor elővetted a jelzőszerkezetedet, akkor vált otrombává. Kár érte. Elég lett volna, ha érdekeseket kérdezel. Az ütött volna, így nem érted el a hatást.

Terniak 2010.07.17. 13:24:32

@Húsleves: az LMP által jelölt Tóth Mihály büntetőjogász, a Pázmány katolikus jogi kar tanszékvezetője, 1998-2000 között az Orbán-kormány helyettes államtitkára, a büntetőpolitikáért felelt.

Ez azért elég messze áll az LMP-től.

Húsleves 2010.07.17. 13:30:36

@Teremszolga: megnéztem Stumpf életrajzát, jogot végzett és szociológiát. De teljesen mindegy, lehetne 100 egyeteme és 100 év gyakorlata, az LMP úgyis találna olyat, amit hiányol. Sólyom László egyébként azt nyilatkozta valamikor (tévében, ezért nem tudom belinkelni), hogy az alkotmányosság szintjén a jognál fontosabb a filozófia éa az erkölcs. Ugyanis lehet hogy pont a joggal, törvénnyel, jogi intézménnyel vagy joggal való takarózással, stb. van a baj.

Húsleves 2010.07.17. 13:33:26

"Ez azért elég messze áll az LMP-től."
Dehogy áll messze, egyszerűen csak nem mennek fejjel a falnak. MOST erre van lehetőségük.

Mária néni 2010.07.17. 13:41:20

@Húsleves:
LMP véleménye nem számít. Senkik.

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.07.17. 13:47:27

mária néni, te a véresszájú, agyatlan és teljesen elmeháborodott hozzászólásaid alapján egyszerűen nem vagy normális

tölgyes 2010.07.17. 13:48:28

@Commandante Jayasuriya: Talán csak annyi, hogy az alkalmasság bonyolultabb kérdés, mint ahogy beállítani méltóztatott..

Húsleves 2010.07.17. 13:51:28

@Mária néni: ha LMP alatt a Schiffer-féléket érted, akkor egyetértünk, ha a megtévesztett fiatalokat, akik a tagaságukat alkotják, vagy rájuk szavaztak, akkor nem.

loláb 2010.07.17. 13:56:03

@ehja: Gondolom te nem sokat tudsz az egyetemi hierarchiáról, úgyhogy segítek: adjunktussá, docensé, és egyetemi tanárrá nem puszira választják az embereket, hanem meghatározott mennyiségű tudományos munkát, publikációt kell közzétenni (plusz oktatói tevékenység).

Szóva, azért mert nem látod a publikációs listát, még voltak publikációi, hiszen másképpen nem habilitálhat, vagy nem lesz docens valaki.

Bíró valóban nem volt, mintahogy a jelenlegi alkotmánybírók többsége sem.
Egyébként, mielőtt a szakmai alkalmasságát megkérdőjelezed, nézz már utána a feltételeknek. A bíróvá választás feltételei fent vannak az Ab honlapján.

Mária néni 2010.07.17. 13:57:14

@Húsleves: Már túl sokan és túl régen hivatkoznak arra, hogy megtévesztették őket. Felelősséget vállalni kell, pláne, ha valaki politizál.

smartdrive 2010.07.17. 13:58:09

szar lehet Fidesz-szavazónak lenni

amúgy is, de most pláne

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.07.17. 14:05:23

@smartdrive: majd ősszel kell a tükör elé állni, s szépen köpködni azt. Kérdés, meddig tudják az előző , amúgy szintén gusztustalan kormányra kenni a saját baromságaik okozta gondokat

mizrolist 2010.07.17. 14:08:53

@loláb: igen - és Stumpfnál erősen kétesélyes, hogy azok alapján alkalmas-e.

@Mária néni: és kik a valakik? az az 53%, akik a Fideszre szavaztak?

tölgyes 2010.07.17. 14:10:12

@Sztahanov, Alekszej Grigorjevics: Mit ért Ön a hatalommal való visszaélésen 2/3 esetén?

A visszamutogatás -ahogy Ön mondja - nem jelent mást, mint hogy a sima többség még durvábban használta a maga hatalmát mint a mostani 2/3-os többség. Csak egy példa: a konvergencia-programot úgy küldték meg az eu-nak, hogy előtte az ellenzékkel nem egyeztettek.. Vagy úgy üzentek hadat Iraknak, hogy nem folytattak előzetes egyeztetést még a saját pártjukkal se!!Pedig erre vonatkozóan szigorú szabályok vannak és a tét se kicsi...Szász Károly megveretéséről leváltásáról és annak kommentálásról már szó se essék.

steverubellreborn 2010.07.17. 14:14:30

@Húsleves: "ha LMP alatt a Schiffer-féléket érted"

Miért azok kik:?

steverubellreborn 2010.07.17. 14:16:08

@Húsleves: "a már említetted Stumpf rokonságát, nézd meg a Schifferét). Ha ők kerülnének hatalomra, összeállítanának egy olyan kritériumrendszert, aminek nem felelhetne meg egyetlen jobboldali gondolkozású ember sem, és azt látnánk, hogy az általuk értelmezett integrációs és oktatáspolitika nem pártpolitika, hanem alkotmányos jog és követelmény"

ez nem igaz,másrészt a rokonairól senki sem tehet.

tölgyes 2010.07.17. 14:16:22

@Teremszolga: Nagyon tanulságos lenne az Ön által felsorolt urak közül megkérdezné mondjuk Bragyovát, hogy mit gondol Holló, vagy Kovács teljesítményéről...Vagy Hollót arról, hogy mit gondol Bragyováról..Ha meg Kilényit kérdezné meg az össze többiről, akkor fetrengene a nevetéstől..::)))

Lévay bíróról nekem is nagyon jó a véleményem bár ő leginkább büntetőjogász..de ő nagy tudású és egy nagyon kedves ember mint ahogy kedves Trócsányi is az.. pedig ha minden igaz nagykövet lesz rövid időn belül.. A bizottsági meghallgatáson már túl van.

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.07.17. 14:19:43

@tölgyes: és itt a két hónap alatt semmi sem történt? Hol volt eddig? Nyaralt? Vagy mi?
Ha az egyik szarházi valakit összeveret és megtesz gyomorforgató húzásokat, az nem hatalmazza fel a mostaniakat ugyanolyan lépésekre.
Ugyanezen okból nem értem, hogy képzeli valaki, hogy csupa szentszűzekből áll ez a mostani tróger bagázs. Ugyanott fogják folytatni, ahol a szocik abbahagyták, Csak most éppen tapsvihar közepette kiiktatott fékek segítségével még pofátlanabb módon fog folyni a lopás. s ha talán a sokat szídott IMF hatására elkezdenek majd valami normális dolgot csinálni, szigorúan ősszel, a választások után, akkor lesz itt a pofáraesés.

tölgyes 2010.07.17. 14:22:49

@steverubellreborn: A nagypapa idősb Schiffer kriptokommunistaként működött a szocdemeknél.. a dédpapa Szakasits Árpád volt, az egyesülési kongresszus egyik "hőse".az egyik nagybácsi a még a minap is MSZP képviselő.. főváros exalpolgármester..a másik nagybácsi az SZDSZ fő PR-ese és filmrendező... papa ha igaz a KISZ ifjúságkutatójában vitézkedett, majd a PSZÁF-ban...Tehát van politikai tradíció bőven.

Húsleves 2010.07.17. 14:27:49

@steverubellreborn:
"Schiffer-féléken" a párt vezetőit értem. A tagságban biztosan vannak becsületes emberek. Szerintem más értette.
"másrészt a rokonairól senki sem tehet."
Szerintem sem tehet a rokonairól senki (feltéve ha nem ugyanazt folytatja), de valaki előttem írta Stumpf rokonságát, erre válaszoltam.
"ez nem igaz"
Szerinted nem igaz, szerintem meg igaz. Én az LMP-ben a zöldnek álcázott SZDSZ-t látom. Hogy miért? Nem azért, mert a jobbik ezt terjeszti, hanem azért, mert beleolvastam a programjukba, és azt láttam, hogy környezetvédelemre hivatkozva ugyanazt az integrációs és oktatáspolitikát akarják forszírozni, mint az SZDSZ. Ehhez hozzárakom Schiffer TASZ-os múltját, és azt gondolom, hogy ez a párt kifejezetten ezért van.

Terniak 2010.07.17. 14:29:20

@tölgyes: lehet, de Ön az alkotmányjogi ismeretekre hivatkozva írta, ami írt. A felsorolt személyek listája erre vonatkozott.

armando_otchoa · http://www.csakajosor.hu 2010.07.17. 14:32:26

@tölgyes: és akkor mi van?
az ilyen kis felmenői összesítéseket szinte minden parlamenti arcnál össze lehetne állítani...
persze azért Szakasits nem mindenkinél fordulhat elő;-)

Terniak 2010.07.17. 14:34:20

@tölgyes: a másik dolog, hogy szakmai viták mindig is voltak és lesznek is. A lényeg, hogy ezek az emberek ebben részt vettek folyamatosan, publikáltak stb.

Stumpf önéletrajzából az nem derül ki, hogy Ő mikor és hogyan vett részt ezekben a vitákban.

Bragyova nem az első fenegyereke az AB-nek, Vörös azt hiszem külön könyvet adott ki a különvéleményeiből.

Eltérő nézeteik lehetnek alkotmányossági kérdésekben, de legyenek, és ismerjék az alternatívákat. Ez a kétséges Stumpf esetében.

Kilényin nem nevetni szoktam, hanem sajánlni, hogy a magyar jogászértelmiség úgy kommunikál egymással és egymásról, ahogy...

loláb 2010.07.17. 14:40:53

@mizrolist:
"igen - és Stumpfnál erősen kétesélyes, hogy azok alapján alkalmas-e."

Kurvára nem kétesélyes. Idézet következik:

"A testület 11 tagból áll.

Bíróvá válhat minden jogi végzettségű, büntetlen előéletű magyar állampolgár, aki 45. életévét betöltötte. A bírákat az országgyűlési képviselőkből álló jelölőbizottság jelöli, és az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával választják meg. Az alkotmánybíró a hivatalba lépése alkalmával az Országgyűlés előtt esküt tesz az Alkotmány feltétlen megtartására és kötelességei lelkiismeretes teljesítésére."

Tehát a feltételek:
-betöltött 45. életév
-jogi végzettség
ENNYI.

loláb 2010.07.17. 14:41:33

@loláb: ja, bocsánat, a büntetlen előélet kimarad.

Terniak 2010.07.17. 14:43:18

@loláb: lehet, hogy Orbán tanácsadói is csak ennyit olvastak el? a dolog nem iley egyszerű.

5. § (1) Az Alkotmánybíróság tagjává minden olyan jogi végzettségű, büntetlen előéletű magyar állampolgár megválasztható, aki 45. életévét betöltötte.

(2) Az Országgyűlés az Alkotmánybíróság tagjait kiemelkedő tudású elméleti jogászok (egyetemi tanárok, illetőleg az állam- és jogtudomány doktorai), vagy legalább húsz évi szakmai gyakorlattal rendelkező jogászok közül választja. A szakmai gyakorlatot olyan munkakörben kell letölteni, amelynek ellátásához az állam- és jogtudományi végzettség szükséges.

(3) Az Alkotmánybíróságnak nem lehet tagja az, aki a választást megelőző négy évben a kormány tagja vagy valamely párt alkalmazottja volt, valamint az sem, aki vezető államigazgatási tisztséget töltött be.

feri17 2010.07.17. 14:55:24

@Mária néni: Valamelyik Oligarcha az of-shore cégével ?

mizrolist 2010.07.17. 14:58:16

@Teremszolga: pontosan erre utaltam: a a 2. bekezdés Stumpfnál hibádzik.

tory_t · http://toryttopreng.blog.hu 2010.07.17. 15:07:18

@loláb: Jól mondod, nem kétesélyes. Csak pont a másik irányból nem az.

Mária néni 2010.07.17. 15:10:25

Fidesz kétharmados többséget szerzett, MERT a szavazók - szabad akaratukból - erre szavaztak. Most, a többség birtokában átveszik a megérdemelt és jogosan járó hatalmat.
Mi ezzel a baj?
Hogy nem tetszik az MSZP-s és SZDSZ-es pribékeknek? Ja, nagyon szomorú. Tetszettek volna nem lopni, hazudni, csalni, sikkasztani!

Mária néni 2010.07.17. 15:11:49

Stumpf jelölése jogszabály-ellenes? Nem. Akkor lehet csöndben maradni, hivatásos rettegők!

JohnHenry 2010.07.17. 15:13:16

kell ez a bohóckodás, enélkül nem jönnének az uniós és egyéb pénzek, nem lenne miből etetni a haverokat.

Mária néni 2010.07.17. 15:13:45

Mit is mondott gyurcsótány és varjúné mindig? "Tesség bírósághoz fordulni, ha nem tetszik! Hajrá ügyészség, hajrá bíróság!"

Most szívni tetszik, MSZP, SZDSZ-esek? Nem ízlik? Szokni kell!
...és örvendezni, amíg nem kerültök sittre!

Terniak 2010.07.17. 15:13:49

@Mária néni: ez az, ami nem biztos.

Másrészt éppen a FIDESZ mondja, hogy ami jogszabályszerű, az még lehet, hogy etikátlan, szakmai szempontból vitatható stb.

És igazuk van (volt, mert ezt ellenzékből mondták).

JohnHenry 2010.07.17. 15:14:03

@Mária néni: vagyis aki nincs velünk, az ellenünk van. erre teccett gondolni?

Mária néni 2010.07.17. 15:15:19

@JohnHenry: Én azt írom, amire gondolok, nem kell hozzá önjelölt kommentátor (a szoclib oldalról pláne)

Mária néni 2010.07.17. 15:17:55

@Teremszolga:
Ezt mindenki mondja, hiszen ez közhely. Az etika ott kezdődik, ahol a jog végetér.
Ha egy Európában csodaszámbamenő magas támogatottsággal, demokratikus szavazáson nyert párt lecseréli a komcsi-libsi pribékeket, az több, mint etikus, mert ezt AKARTA a választók többsége.
nem bonyolult. Még az is megérti, aki az előző 8 évben sütögette a gesztenyéjét.

mizrolist 2010.07.17. 15:20:27

@Mária néni: igen, erre szavazott a választól 53%-a. De arra sem ártana emlékezni, hogy amikor az előző parlamenten ment át olyan javaslat, ami törvényes volt, de nem etikus, akkor a Fidesz össze megmondó embere hőbörgött minden létező fórumon.
Vagy a mi kutyánk kölykének mindent szabad, az ellenség meg örüljön, hogy még élhet?

Terniak 2010.07.17. 15:21:32

@Mária néni: Stumpffal nem cserélnek le senkit, másrészt a nézőpontodból Bihari jelölése elég érdekes...

Arról van szó, hogy legalább 5 másik, konzervatív jogászt lehetne mondani, aki jobb jelölt lenne Stumpfnál.

mizrolist 2010.07.17. 15:21:57

@Mária néni: egyébként Stumpf nem felel meg a jogszabályban lefektetett követelményeknek; vagyis igen, a jelölése jogszabály-ellenes... lásd itt: @Teremszolga:

Mária néni 2010.07.17. 15:22:51

@Teremszolga: Bihari jelölése amolyan Sárkozy-s lépés, inkább PR, mint szakmai jellegű.

Mária néni 2010.07.17. 15:25:47

@mizrolist:
Az előző Parlament többsége csalással és hazugsággal szeretzte meg a hatalmat, ezt bizonyítja a mostani szavazáson az elsöprő ellenszenv. Még szép, hogy kifogásolta a Fidesz azt, amit a köztörvényesek áteröltettek a pénzen vásárolt többségükkel.

Ringlósztár 2010.07.17. 15:29:46

@stratez:
Nagyon okos vagy, elég, ha Szijjártó azt mondja neked, hogy az egyik balos, így már rendben van, mi?
Segítek: egyik sem balos, konkrétan Bihari segített a fidesznek szétbaszni azt a valamit, amit reformnak lehetett volna nevezni, kimondva, hogy a költségvetés bevételi oldala nem része a költségvetésnek, ami legalábbis véleményes (most kapja meg a bérét), Stumpf pedig pártkatona, akinél (stróman oligarcha) parkol a fideszes médiaportfólió.
Arra is kíváncsi lennék, mikor és miből rakta össze azt a pár milliárdot, amiből át tudta venni Fellegitől a céget, benne pl. a retekklubb 30%-a, ami nem lehetett olcsó.

mizrolist 2010.07.17. 15:30:29

@Mária néni: a mostani meg azért kapott többséget, mert őket tartották a legkisebb rossznak. Ez miben jogosítja fel őket arra, hogy megszálljanak mindent? Pláne miben jogosítja fel őket etikátlan és megkérdőjelezhető lépések meghozására, Domokostól Schmitten át Stumpfig?

Mária néni 2010.07.17. 15:33:56

@mizrolist: Mindegymiért, tény, hogy elsöprő többség a Fideszt akarta.
És jól mondod, ez jogosítja fel a mostani kormányt, hogy tegyen az ország érdekében. Még ez is kevés, jobb helyeken már rég börtönben lenne az összes bűnöző, Gyurcsánnyal az élen.

mizrolist 2010.07.17. 15:40:29

@Mária néni: a kamuból extra költségtérítéseket felvevő Nyakóval, Lázárral és Domokossal együtt?

Egyébként az az elsöprő többség 53% volt. Annyi megvolt 2002-ben a Medgyessy-féle koalíciónak is.

filemile 2010.07.17. 15:41:43

@Mária néni: hová kerülsz, hogy megszűnt a LipótmezÖ?

Mária néni 2010.07.17. 15:46:03

@mizrolist:
Majd meglátjuk, hogy mikor lesz a komcsi-libsi-opportunista koalíciónak kétharmados többsége. Soha! Annyira már nem lehet hülyére venni a választókat.
Egyszer volt Budán kutyavásár, kedves gyurcsótány-seggnyalók!

Mária néni 2010.07.17. 15:47:48

@mizrolist: Ameddig a fél MSZP és a fél SZDSZ sitten van, vagy eljárás alatt, addig nem okoskodni kellene, meg fröcsögni, hanem behúzott farokkal lapítani.

Mária néni 2010.07.17. 15:51:25

A politika ciklikus. a jobboldaliak felvirágoztatnak egy országot, a komcsi-libsik szétlopják. Ebből következik, hogy a komcsiknak is érdeke, hogy legyen néhány év, ameddig összeszedi magát egy gazdaság. Csak türelemmel ki kell várni, aztán újra lehet szívni a szorgalmas kisebbség vérét.

Várúr 2010.07.17. 15:58:48

Hm... jelen pillanatban az Alkotmánybíróság tagja (szoci színekben) egy igazolt besúgó, volt pécsi főkommunista. Két éve hiányos létszámmal működik. Előtte az alkotmánybíró-választás parlamenti bohózat és szimpla pártmutyi volt. Ebbe a csapatba beférne egy büntetlen előéletű kalauz is.

mizrolist 2010.07.17. 16:01:18

@Mária néni: már volt. 1994-98 között. Akkor javult is az ország gazdasági állapota.
Egyébként Domokos és Lázár extra, indokolatlan költségtérítése dokumentált, ahogy Nyakóé is a túloldalról. Fröcsögésnek nem mondanám a konkrét számadatokkal bizonyítható tényeket...

(a bekategorizálásom előtt: sem 2006-ban, sem 2010-ben nem szavaztam sem az MSZP-re, sem az SZDSZ-re, sem az MDF-re, sem a Fideszre)

Várúr 2010.07.17. 16:03:06

@mizrolist:
Ejnye te lesántult kutyára hasonlító füllengető... Medgyessyéknek nem egész egy százalék többségük volt. Magyarán alig hatvanezer plusz szavazat, az is az mdf ostoba önállóskodása miatt tudott érvényesülni. Mdf, szdsz el is tűntek azóta.

Várúr 2010.07.17. 16:08:16

@smartdrive:
szar lehet smartdrive-nek lenni...

avanivi 2010.07.17. 16:19:23

-@Mária néni:" Európában csodaszámbamenő"/sic/
Kedves M. néni !Volt már ilyen "csoda" 1994-1998-ig ,csak akkor még biztos ovis tetszett lenni .

Mária néni 2010.07.17. 16:20:29

@Várúr: Ennél jobban nem is lehetett volna megfogalmazni. Igazad van!!!!

Mária néni 2010.07.17. 16:21:25

@mizrolist: magánügyed, hogy kire szavaztál, senkit nem érdekel.

mizrolist 2010.07.17. 16:29:57

@Várúr: hmm, akkor rosszul emlékeztem az arányokra, utána kellett volna néznem még egyszer.

@Mária néni: a leendő köztársasági elnökünk meg egy egykori MSZMP-s államtitkár, a jelenlegi külügyminiszterünk szintén MSZMP-s miniszterhelyettes volt emlékeim szerint...

Mária néni 2010.07.17. 16:38:22

@mizrolist: Most akkor jól értem, az a bajod, hogy a köztársasági elnökjelölt és a külügyminiszret közületek való?

mizrolist 2010.07.17. 16:45:01

@Mária néni: említettem a szavazási preferenciáimat, nem? Jelen pillanatban ígéretei alapján Magyarországon a Fidesz a kommunista párt, vagyis csak összenőtt, ami összetartozik.

Mária néni 2010.07.17. 16:58:49

@mizrolist: Ha említetted, ha nem, senkit sem érdekel. Mit gondoltál? Hogy valaki figyel arra, hogy te kire szavazol? hehe!

Commandante Jayasuriya 2010.07.17. 17:44:41

@tölgyes:

Ezzel teljesen egyetértek.
Azonban ironikus hangvételűnek szánt hozzászólásomban utaltam arra a tényre, hogy az alkalmas személy kiválasztásának összetett szempontjai közül, mostanság legkevésbé a szakmaiak számítanak.
Ahogy erre láthattunk más posztok személycseréinél néhány példát, az elmúlt hetekben.

A kód neve Merkúr (törölt) 2010.07.17. 18:25:24

@mizrolist: kommunista párt az, aki elvesz a szegényektől és odaadja a középosztálynak?! Mint pl minimálbér megadóztatása középréteg kedvezőbb adókulcsok. Kissé ellentmondásos dolgokat írsz :)

mizrolist 2010.07.17. 18:51:25

@Mária néni: megjegyezném, hogy ennek ellenére le lettem komcsizva. Azt is megjegyezném, hogy nem feltétlenül kommunista az, akinek Orbán Viktortól hidegrázása van.

@A kód neve Merkúr: hja, a retorika, a program és a cselekedetek nem azonosak, mint azt tudjuk... ;)

cogito..sum 2010.07.18. 13:57:20

lÁTJÁTOK EHEZ KELL CSAK A POFA(bunkó választó!)Stumpf a kiválló alkotmányjogász,pártatlan,demukkratikusan gondolkodó.
CSAK MI VAGYUNK A F.SZOK,HOGY MÁR A LÓLÁB SE LÓG KI!!
ez alkománybiróság nem fideszkarzat
pártállás nélkül.

cogito..sum 2010.07.18. 14:00:08

@Mária néni: Az alkotmányjog mikor volt a pártálláshoz kötve.Itt már a mi -a nép börérőlvan szó-Ki ment meg minket a hatalomtól,ha az alkotmánybiroság is pártkarzat lesz

Mária néni 2010.07.18. 14:39:22

@cogito..sum:
Te tényleg beszoptad, hogy az Alkotmánybíróság, vagy bármi más független valt valaha a politikától? Tényleg megetted, hogy valaki megment a pártoktól?????

Nem hiszem el!

nestrot10 2010.07.19. 07:48:13

ÉBRESZTŐ EMBEREK!!!!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.07.19. 20:46:03

@CyranodeBergerac:

Ezzel én is pontosan így vagyok.

Ezért írtam, amit írtam.

Ha ez az új társaság akar tenni valamit az országért, most megtehetik.

Már eddig is több hasznosabb törvényt hoztak, mint elődeik 20 év alatt. Pl. egykulcsos SZJA, kisebb parlament stb.

De bármit is tesznek a blogíróhoz hasonló alakok mindenbe belekötnek.

Ez a kormány legalább kinevez két alkotmánybírót. Az előzőnek is kötelessége, lehetősége volt, de nem tette meg.

Azon persze lehet vitatkozni, hogy ki legyen az alkotmánybíró, de másodlagos.

Akárki jobb, mint a működésképtelen létszámhiányos Alkotmánybíróság.

Aki mást akar oda nyerjen választást és rögtön fogja tudni kedvencét alkotmánybíróvá tenni.

Ez így működik.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.07.19. 21:14:30

@pokesz70:

1. Ma is ugyanúgy az 1949-es alkotmány van érvényben, mert 20 év alatt a Telt Hát nem ért rá újat alkotni.

2. Az elmúlt 20 évből 12-ben ugyanaz a párt kormányzott, mint 1948 óta, de folyamatosan működhet "demokratikusan" tovább a parlamentben mindig.

Máshol diktatúrák után nem igazán szokás a diktatúra pártjának működését tovább engedélyezni.

Az NSDAP is elég jól szokott szerepelni a demokratikus választásokon is, amíg hagyták.

3. "Hát, nem vagyok reprezentatív minta, de 20 éve egy albérletben laktam és volt egy Trabantom. És ezzel státuszban az ország döntő többségével egy kasztban szerepeltem. Ma nem lakom albérletben, nem Trabantom van és ezzel megint talán nem vagyok egyedül."

Úgy gondolom, hogy elsősorban a te érdemed. 20 éve sem az állam adta neked az albérletet meg a Trabantot és most sem azt, amid most van.

"A kérdés csak az, hogy mit akarnak?"

Megválasztani végre két alkotmánybírót, amit az előző kormány nem tett meg.
Miért baj ez? Ez is a dolguk.

4. És ha nem derül ki négy év alatt, akkor megint lehet szavazni.
Ennyiből áll ez a parlamenti diktatúra.

Kicsit mesterkéltnek tűnik a választások után ilyen hamar ez tömény elégedetlen hangnem.

Valójában nem az alkotmánybírókkal elégedetlenek, hanem egyszerűen ellenérdekeltek, mert más párttal szimpatizálnak inkább.

Nekem elég az elmúlt 8 évre gondolnom ahhoz, hogy tök mindegy legyen az, hogy kit tesz a Fidesz alkotmánybírónak.

Az új SZJA törvénnyel már többet tettek az országért, mint elődeik 20 év alatt.

Az ország nagyon nagy többsége nem azon izgul, hogy ki lesz az alkotmánybíró, az eddigiek többségét sem ismeri.

Úgyhogy addig nagyon jó (az országnak) amíg csak ilyen személyi kérdésekbe kötnek bele az ellendrukkerek.

4. Nem, nem az elmúlt 8 évről írtam, mivel akkor nem tapasztaltam semmiféle haladást.

2001-2002-ben 2006-ra tervezték bevezetni az eurót. Simán meg lehetett volna oldani, teljesen reális célkitűzés volt, ha komolyan gondolták volna.

Most 2010 van, de semmivel sem van közelebb az ország az euró bevezetéséhez. Sőt! Azaz 8 elpocsékolt év volt.

S ebben az ügyben nem az euró a lényeg, nem az, hanem csak jól mutatja az ország nem haladását.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.07.19. 21:24:04

@old_field:

"...csak ez az idióta gondolkodás,
hogy 1 valamikori fidesz-kormánytagot benyomni az AB.-ba... ez érthetetlen számomra is, h miért adnak ekkora fölös támadási felületet."

Te magad idézted a törvényt a hozzászólásodban.

"(3) Az Alkotmánybíróságnak nem lehet tagja az, aki a választást megelőző négy évben a kormány tagja vagy valamely párt alkalmazottja volt, valamint az sem, aki vezető államigazgatási tisztséget töltött be."

A törvény tehát 4 éves korlátot állít fel. Tehát Stumpra nem vonatkozik.

Ha nem jó a törvény, kevés a 4 év, nyugodtan beleírhattak volna 10-et, de most 4 van benne. Tehát nem gond.

Ez a támadási felület dolog meg olyan, hogy teljesen tök mindegy kit jelölnének, a politikai ellenfeleik úgyis a jelölttel szembeni kritikájukat fogalmaznák meg. Ez a dolguk, így működik. Ennek a kritikának jogi megalapozottsága nincs, a törvény csak utolsó 4 év kormánytagjainak jelölését nem engedi.

mizrolist 2010.07.19. 21:40:11

@Akitlosz: az alkotmánybírókat nem a kormány nevezi ki, hanem a Parlament szavazza meg kétharmados többséggel. Pont azért így találták ki, hogy egyeztetni kelljen róluk és ne álljon az elvileg a kormányt ellenőrző Alkotmánybíróság kizárólag olyan tagokból, akik a kormánypártokhoz köthetőek.
Az előző ciklusban az akkori két nagy párt mindig megfúrta a másik jelöltjeit, sosem volt megegyezés és így nem volt meg a kétharmad sem.

Az egykulcsos SZJA egyébként az átlagon felüli jövedelműeknek kedvez, akikre eddig 32%-os kulcs vonatkozott. A valódi minimálbéresek meg meg fogják szívni, mert nekik eddig 0% volt az SZJA-kulcsuk a gyakorlatban, most meg 16% lesz.

(amúgy tisztában vagy vele, milyen szépen lejtőre állította ma a kormány a forintot és a tőzsdét is? vagy csak jobboldali tv-ket nézel és újságokat olvasol?)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.07.19. 21:49:35

@nestrot10:

"El kell takarítani, de egy SZociális értékrendű Demokrata Pártnak azonnal szerveződnie kell!!!!!"

Szervezd akkor! Nem tilos. Én biztos nem fogom helyetted.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.07.19. 21:51:43

@Roy:
"A rohadt életben nem lesz itt normális élet, amíg a pártoknak csak addig kell a nép míg hatalomra kerülnek, utánna meg le se sz..ják. "

Márpedig ez így lesz és így marad, ameddig ez a pártoknak kedvező politikai rendszer van érvényben. Ez egy ilyen rendszer.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.07.19. 21:55:15

@Mária néni:

:-)

Te jóval tömörebben és velősebben fogalmazod meg a lényeget.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.07.19. 22:03:10

@Sztahanov, Alekszej Grigorjevics:

Bizonyára lehetne még pár "remek" "jobboldai" jogászt találni jelöltnek, de van egy olyan érzésem, hogy ha nem a Stumpf Istvánt, hanem a Kis Istvánt, vagy a Szabó Istvánt, esetleg a Kovács Istvánt jelölték volna, Te akkor is ugyanígy írtál volna egy hasonló cikket.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.07.19. 23:07:54

@mizrolist:

Igen, tudom, igazad van, kicsit pontatlanul fogalmaztam a jelöléssel kapcsolatban. Nekem is feltűnt már.

Alkotmánybíró választásra az elmúlt ciklusban is bőven megvolt minden lehetősége a parlamentnek. Nem tették meg, és én ezért elsősorban a többséget hibáztatom. 2 alkotmánybíró hiányzik és azt hiszem, hogy az egyet neked, egyet nekem elv alapján simán lehet olyat ajánlatot tenni az ellenzéknek, ami elfogadható. Nem így történt.

Nem gond, nem zavar annyira, csak nem értem miért baj, ha végre feltöltik a létszámot?

Ahogy én látom van annyi munka az alkotmánybíróságnál, hogy kell oda még ember.

---

A SZJA módosítás pedig mindenkinek kedvez, az egész országnak. Nem forintokat számolok, hanem az elvet nézem. Már 1848-ban is közteherviselést óhajtott a nemzet. Társadalmi, morális, gazdasági meg mindenféle ilyen szempontból sokkal jobb ez az adórendszer.

Természetesen olyan SZJA módosítás még nem volt és szerintem nem is lesz soha, amelyik legalábbis rövid távon bizonyos rétegek számára ne lenne kedvezőtlen. Ezt minden adómódosításnál így van és így is marad.
Hadd ne értsek egyet azokkal akik a 16%-os SZJA-t sokallják! Az ország többsége pár hónapja álmában sem gondolta volna, hogy 16% SZJA lesz.
Rendkívül hasznos lépés, akkor is ha ideiglenesen némelyeknek kedvezőtlen.

---

Természetesen tisztában vagyok az utóbbi napok fejleményeivel. És az a véleményem, hogy nem szabad engedni az IMF zsarolásának bankadó kapcsán.

A bankok az okai a világgazdasági válságnak - meg azok a politikusok, akik hagyják, hogy így működjenek - a profit csak az övék, de ha rosszul működnek, akkor a veszteségeiket fizessék meg az adófizetők!

Úgyhogy a magyar kormány lépése nem csak, hogy nem rossz, de világméretekben követendő lenne, főleg az USÁban.

Minden olyan országnak már eleve régen rossz, amelyik az IMF "segítségére" szorul. :-(

mizrolist 2010.07.20. 00:13:50

@Akitlosz: az átlagos keresetűek eddig is 17%-os kulcs alá estek, nekik ez a változtatás kb. lófasz. Ez csak a magas keresetűeknek kedvező, mert náluk megfeleződött a befizetett SZJA - és egyben lyukat is sikerült ütni a költségvetésen, mert ezt nem fogja pótolni a minumbéresektől elvett 16%.

Az Alkotmánybíróságnál nemcsak az MSZP jelöltjeit buktatták meg, hanem a Fideszét is - mondjuk a Fidesz erősen pártkötődésű jelölteket akart állítani, az MSZP meg nem emlékeim szerint. A mostani jelöltek közül Stumpf nem felel meg a törvényi követelményeknek, Bihari meg két év múlva kénytelen lesz nyugdíjba menni, mert eléri a szintén törvénybe foglalt életkori határt, a 70 évet - vagyis a jelölése kb. porhintés.

Török Gábor blogjára írtam ezt a pénzügyi eseményekről: "én úgy értelmeztem az elhangzottakat, hogy az IMF-EU problémája az, hogy a 3 évig tartó - vagyis ideiglenes - bankadón kívül semmilyen hosszabb távú elképzelése nincs a gazdasággal kapcsolatban a kormányzatnak; se alapvető kiadáscsökkentés reformokkal és átalakításokkal, se esetleges bevételnövelés. Vagyis az a nagy terv, hogy minden maradjon úgy, ahogy most, csak mellette vegyük le a sápot a bankoktól. Csakhogy ebben az esetben a hiány okaihoz sem nyúlnak, vagyis az gyönyörűen újra fog termelődni..."

Sztahanov, Alekszej Grigorjevics 2010.07.20. 10:03:57

@Akitlosz: ahogy mondani szokták: a fától az erdőt... Még szerencse, hogy Te jobban ismersz engem, mint én saját magamat. Nem kell személyeskedni, én sem ezt teszem: érveket meg nem nagyon láttam Tőled, csak az elmúlt 8 évre mutogatást, meg összeesküvés-elméletet. Ideje lenne már a dolgot, őt magát nézni.